Állami tendereken nyer az IMG

Zsinórban nyeri az állami megbízásokat az Inter Media Group (IMG) médiaügynökség. Most egyedüli ajánlattevőként versenytársak nélkül nyújthat be pályázatot a Miniszterelnökség 630 millió forintos kiírásán. A 2002-ben alakult kft.-t 2008-ban már megtalálta egy-egy rendőrségi megrendelés, majd 2010-ben a Magyar Turizmus Zrt.-nél összesen 2,4 milliárd forintot nyertek (ebből végül egymilliárd lett). Ezután több állami megbízást nyertek, több százmilliós értékben. Az IMG többségi csomagját 2010-ben egy delaware-i cégtől az állami MFB-t 1998 és 2000 között – az első Orbán-kormány alatt – irányító Patonai Péter vette meg. (Szakértőjeként dolgozott Simicska Lajos, a Mahir vezetője.) Tóth Orsolya, az IMG operációs igazgatója lapunknak hangsúlyozta: a szakmán belül nem az IMG nyeri a legtöbb állami megbízást. A pénzek több mint 90 százaléka átfolyik rajtuk: csak a jutalék marad meg a 18 fős cégnél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.