A magas benzináron az olajcég is bukik

Mintegy 50 százalékkal, 104 milliárdról 152 milliárd forintra nőtt tavaly a Mol-csoport nettó nyeresége – közölte tegnap a tőzsdén jegyzett olajtársaság.

Ennek fele már Magyarországon kívülről, hetven százaléka a kitermelésből származott. A kőolaj-feldolgozás és üzemanyageladás – csakúgy mint az utolsó negyedév egésze – veszteséges volt. A magas olajár ugyanis emeli a finomítás költségeit, és az emiatt csúcsokat döntő üzemanyagárak is viszszavetik a forgalmat. A szlovák Slovnaft és a horvát INA tevékenységét is „hazainak” tekintő csoport kitermelési beruházásokat tervez térségünkben, az utóbbi év legjelentősebb felfutását mutató Oroszországban, valamint Kazahsztánban, az iraki Kurdisztánban és Pakisztánban. A termelés-eladási üzletág eredményét hatékonyságjavítással növelnék. A gázszállítás az államilag csökkentett tarifák ellenére jelentős nyereséget hozott.

A korábbi tapasztalatokból okulva, a Mol nem kíván konkrét nyereség- és termelési célszámokat megjelölni – közölte kérdésünkre tegnapi tájékoztatóján Molnár József, a legnagyobb magyar cégnek számító olajtársaság vezérigazgatója. Meggyőződése, hogy a befektetők elsősorban a csoport stabilitását és a többi szereplőnél jobb teljesítményét díjazzák. Ugyanakkor a Molnál hosszú távon biztosak a nyereség, a kitermelés, a feldolgozás és a töltőállomás-hálózat bővülésében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.