Hirtelen mindenki örökös lett

Ma már nem lottóötössel vagy Las Vegas-i kirándulás során ruletten bezsebelt nyereménnyel próbálják magyarázni a vagyonosodási vizsgálat során kínos helyzetbe kerülők az igazolásokat, bizonylatokat, számlákat hiányoló adóellenőröknek, miből gyarapodott a vagyonuk.

Az egyik közkedvelt hivatkozás az öröklés lett, mióta a Fidesz-kormány egyik intézkedésével a hagyaték megszerzése közvetlen rokoni kapcsolatban illetékmentessé vált – értesült lapunk a területtel foglalkozó szakemberektől.

A vagyon eredetét firtató ellenőrök mostanában sűrűn találkoznak olyan esettel, amikor a vizsgált személyek több évvel korábban szerzett örökséget, ajándékozást jelölnek meg vagyonosodásuk egyik forrásaként, s ezt dokumentálni is tudják. A kérdezettnek az ellenőrzés során „áll össze a kép”, hogy akkoriban elmulasztotta rendezni az illetéket, de ma készségesen áll a hatóság rendelkezésére.

Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő, az adóhatóság egykori elnökhelyettese szerint a készpénz ajándékozása, örökül hagyása, illetve az erre való hivatkozás esetén állhat elő az a helyzet, hogy nehéz bebizonyítani az ellenőrzött személy állításának ellenkezőjét, így adott esetben tényleg csak mulasztási bírságot lehet megállapítani, mert a hatályos törvény alapján illetéket már nem lehet kivetni. (Ingatlan esetén a hagyatéki végzésen keresztül tudomást szerez az örökségről az illetékhivatal.) A valódi nyereség persze az, ha a vizsgált személynek adókülönbözetet sem kell fizetnie.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tavaly 1082 vagyonosodási vizsgálatot végzett 2011-ben, ami jóval kevesebb, mint a 2010-ben folytatott ellenőrzések száma. Az egy vizsgálatra jutó nettó adókülönbözet viszont emelkedett: 9,48 millió forintról 10,04 millióra. Javult a megállapítási arány is, az ellenőrzések 83 százaléka zárult ezzel tavaly, vagyis több ügyben tettek megállapítást, mint tavaly.

A NAV tájékoztatása szerint idén is kiemelten vizsgálják az összhangot a magánszemélyek jövedelmei és vagyongyarapodásuk, illetve életvitelre fordított kiadásaik között. Mintegy 2000 ilyen ellenőrzést terveznek folytatni. A vagyonosodási ügyeket ma már jellemzően más vizsgálatokhoz kapcsolódóan intézi az adóhatóság. Sok esetben, amikor egy cég ellenőrzése büntetőfeljelentéssel zárul, a társaságban érdekelt magánszemélyek körében elvégzik a vagyonosodási vizsgálatokat is.

A NAV szerint az adózói kapcsolataikra tekintettel kockázatot hordozó társaságok magánszemély tagjaira figyelnek oda különösen, akik a vállalkozásaik pénzforgalmi számláiról jelentős összegű készpénzt vesznek fel, de annak vállalkozási célú felhasználását nem tudják igazolni. Kiemelt figyelemben részesülnek a csőd- és a felszámolási, valamint a kényszertörlési eljárások alá kerülő adózók is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.