Idén véget érhet a kármentesítés

Még az év folyamán befejeződhet a simontornyai bőrgyár kármentesítésének kivitelezési szakasza – jelentette ki a balatonfűzfői Nitrokémia Zrt. vezérigazgatója Udvardi Péter. Az egykori bőrgyár 35 hektáros területéről eddig többek között 1,9 ezer tonna krómmal szennyezett bőrfaragványt, 28 ezer tonna úgynevezett húslási hulladékot, a 67 ezer tonnányi szennyezett talajt, valamint több mint 80 ezer tonna nehézfémmel szennyezett szennyvíziszapot szállítottak el. Ezen túl ugyancsak elvitték már az üzem elbontott festőcsarnokából származó 17 ezer tonna ipari hulladékot is.

Jelenleg azon dolgoznak, hogy a már megtisztított területek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től a simontornyai önkormányzat tulajdonába kerüljenek át. Erre azért lenne szükség – jegyezte meg a vezérigazgató –, mert így segíteni tudnák a munkahelyteremtést a többszörösen hátrányos helyzetű kistérséghez tartozó településen. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.