Orbán nagy politikai veresége volna, ha rákényszerítenék az „egy kulcs” föladására. Ő tehát a „végsőkig” ki fog tartani emellett, még akkor is, ha az a bizonyos lyuk, amelyet reformjával a költségvetés bevételi oldalán ütött, a magyar gazdaság recesszióközeli állapotában növekedni fog. A néhai (Kopits György vezette) Költségvetési Tanács elemzői szerint 380-ről 570 milliárdra (2013). Aki ezeket a számokat látja, el nem tudja képzelni, milyen költségvetési pályát rajzol az Orbán-kormány a reménybeli hitelezőknek, amit azok hitelesnek fognak gondolni.

Csakhogy az adópolitika nemzeti keretek között tartása egyelőre kőbe vésett uniós elv. Orbánnak joga van erre hivatkozni. És még támogatásra is számíthat. Az a kelet-európai politikus, akinek szava és súlya van az európai politikában, akire a német kancellár is hallgat – Radek Sikorski lengyel külügyminiszter – drámaira hangszerelt, múlt novemberi berlini előadásában egy lélegzettel tett hitet a mélyített európai integráció, a készülő költségvetési paktum szigora, ám amellett is, hogy az unió (vallási, kulturális, morális kérdések mellett) „tartsa magát távol” a tagországok jövedelmi, társasági és forgalmi adókulcsainak befolyásolásától.

Egy bizonyos adókulcs megváltoztatásához az uniónak valóban nincs joga ragaszkodni, ahhoz azonban igen, hogy ennek a kulcsnak sarkalatos törvénnyé emelésével az Orbán-kormány ne köthesse meg utódai kezét. Ebben látom az alku egyik, kisebbik felét. A nagyobbikat abban, hogy ha marad az Orbán-féle adókulcs, akkor komoly kiadáscsökkentő tételekkel kell hihetővé tenni a költségvetés tartós kiegyensúlyozottságát. A reménybeli hitelezők erre, csak erre kíváncsiak.

E ponton azonban meg kell állnunk. A bevételcsökkenés abszolút bizonyosság, a kiadáscsökkentés viszont ígéretek halmaza. Bizalom kérdése. E tekintetben az Orbán-kormány ázsiója nem áll magasan. A bizalomhiány pedig néha egészen különleges precedenseket produkál. A görög politikai elittel szemben például olyan fokú a bizalmatlanság, hogy a két nagy párt vezéreinek írásba kellett adniuk: ha választást nyernek, akkor se a hitelezők kicselezésével, hanem a nekik megszavazott hitel feltételeinek betű szerinti teljesítésével foglalatoskodnak majd.

Íme egy európai dimenzió. De nem az egyetlen. A másik, Sikorski adóautonómia melletti kiállása csak a bevételekkel foglalkozik, a rendszerreformok kiadási kényszereivel nem. Ami ugyanaz, mint Orbánéknak az IMF „kipaterolása” idején hirdetett filozófiája: ti csak azzal törődjetek, fizetünk-e időben és pontosan, ám hogy miből, az nem a ti dolgotok. Innen vezetett rövid, de egyenes út az újabb segélykérésig.