Robbanás előtt a piac

Európában a mobiltelefonok iránti kereslet 2011-ben újra megnőtt, főként az okostelefonok egyre nagyobb népszerűségének köszönhetően.

A GfK adatai szerint tavaly mintegy 3 százalékkal több, 258 millió mobiltelefont adtak el, mint egy évvel korábban, s különösen az okostelefonokat keresték a vásárlók, így e készülékekből 67 százalékkal értékesítettek többet. Az okostelefonok 2010-ben még az értékesítési piac mindössze 22 százalékát adták, 2011-ben azonban ez az arány 36 százalékra, az utolsó hónapban pedig ez a mutató 45 százalékra szökött fel. A kereskedők a vizsgálatban részt vevő 25 európai ország mindegyikében az okostelefonok piaci értékesítésből való magas, két számjegyű részesedését rögzítették,mely így az Egyesült Királyságban mért 35 százalék és néhány eurázsiai országban –mint például Kazahsztán, Törökország, Oroszország és Ukrajna – jegyzett 105 százalék között mozgott. A mobiltelefonok átlagára 2010 és 2011 között 8 százalékkal emelkedett, és elérte a 220 eurót.

A GfK-csoport kutatásából kiderül, hogy hazánkban a mobiltelefont használóknak egyelőre csupán 13 százaléka rendelkezik okostelefonnal. A középés kelet-európai régió országai közül Szlovéniában (27,6 százalék), Törökországban (23,7 százalék) és Litvániában (18,5 százalék) a legmagasabb az okostelefon-penetráció, míg Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában a mobiltelefont használó lakosság kevesebb mint egytizede használ ilyen eszközt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.