Mint emlékezetes, a „nem-talán-igen” stációkkal jellemzett magyar kormányzati álláspont evolúciója azután gyorsult fel az elfogadás irányába, hogy az unió világossá tette: a kormányközi egyezményekbe foglalandó paktum hatálya az euróövezeten kívüli országok számára csak akkortól jelent új kötelezettségeket, amint csatlakoznak a valutaunióhoz. Miután Magyarország csatlakozásának időpontjáról semmilyen hatályos, hivatalos és elfogadott álláspont nincs, ennélfogva a paktumban foglaltak elfogadása jelen pillanatban egy hosszú távú kötelezettségvállalásnál semmiképpen nem tekinthető többnek.

A határozat szövege szerint Magyarország stratégiai érdeke, hogy továbbra is az euróbevezetés feltételeinek megfelelő gazdaságpolitikát folytasson – ez idestova egy évtizede írott malasztnak tekinthető. Azzal pedig, hogy az uniós adóharmonizáció kérdésében sem tesz ránk nézve kötelező érvényű rendelkezéseket a paktum, az Európa legversenyképesebb adórendszerének kialakításán dolgozó magyar kormány számára végképp vállalhatóvá vált.

Annál is inkább, mert az egyezmény aláírása most csak jogokkal jár, eltekintve attól, hogy stratégiai célunk folyamatosan törekedni az euróövezetbe való belépés feltételeinek teljesítésére. Kibicként a stabilitási paktum elfogadása után részt vehetünk az euróövezet rendszerét a jövőben érintő valamennyi fontos kérdés megtárgyalásán és a versenyképesség fokozása témájában összehívott csúcstalálkozókon.

Az eurót már bevezető tagállamok azonban a paktum szentesítésével vállalják, hogy költségvetésük egyenlegét egyensúlyban tartják, és strukturális – vagyis az olyan egyszeri tételektől eltekintő, mint Magyarország esetében a magán-nyugdíjpénztári vagyon elvonása – hiányuk a hazai össztermék (GDP) 0,5 százaléka alatt marad.

Persze ezt nem egyik napról a másikra teljesítik, hanem fokozatosan, az Európai Bizottság országokra lebontott javaslatának megfelelően. A lényeg a gyors közelítésen van. Kivételek ezúttal is vannak. A bizottság elnézőbb azon államokkal például, amelyek államadósságukat különösebb extra kockázatok nélkül is jócskán 60 százalék alatt tudják tartani, náluk az 1,0 százalékos hiány is tolerálható. Mindez a költségvetési fegyelem szigorítását mozdítja elő.

Annál, aki letér a számára engedélyezett pályáról, automatikusan belép a „kiigazítási mechanizmus”. Ez egy, az unió által kötelezően elrendelt, konkrét időtartamhoz kötött intézkedéscsomagot takar, amivel a költségvetését „jó útra lehet terelni”. A renitenseket az Európai Bíróság GDP-jük 0,1 százalékos befizetésére kötelezheti, az összeget a közös védelmi kassza, az európai stabilitási mechanizmus számlájára kell átutalniuk.

A paktum előírja, hogy annak az országnak, amelynek államadóssága az ominózus 60 százalékot meghaladja, azt évente egyhuszad résszel csökkentenie kell. A túlzottdeficit-eljárás alatt álló országoknak, mint amilyennek 2004 óta hazánk is tekinthető, költségvetési és gazdasági partnerségi reformprogramot kell végrehajtaniuk. Ezt a Széll Kálmán Terv és a konvergenciaprogram testesíti meg. Az aláíróknak az állampapír-kibocsátási terveiket is egyeztetniük kell Brüsszellel.

Vállalják, hogy megteszik a szükséges lépéseket a versenyképesség és a foglalkoztatás növelése, az államháztartás fenntarthatósága és a pénzügyi stabilitás megerősítése érdekében, és összehangolják gazdaságpolitikájukat. A paktum valamennyi intézkedése 2013 januárjától hatályos, amennyiben legalább 12 euróövezeti tagállam elfogadja az abban foglaltakat. Ehhez nem sok kétség fér, ugyanis a 17 euróövezeti tagállam közül senki, a tíz saját fizetőeszközzel rendelkező tag közül pedig csak Nagy-Britannia és Csehország jelezte, hogy nem kér a szuverenitását korlátozó paktumból.