Pörgés után befagy a lakáspiac

Talán soha vagy nagyon soká ismétlődik meg az a helyzet a lakáspiacon, amit a végtörlesztési hajrá gerjesztett januárban, amikor az előző év hasonló időszakához képest több mint két és félszer annyi lakás kelt el.

Trendfordulóról azonban szó sincs az évek óta vergődő területen, a történelmi kiugrás oka közismert, egyértelműen az elő- vagy végtörlesztés okozta a pörgést, és egyelőre senki sem számít arra, hogy a közeljövőben lesz folytatás. A Duna House ingatlanforgalmazó hálózat legfrissebb Barométere szerint a válság előtti időket idézően nagyszámú vásárló az alkalminak vélt kínálatra mozdult rá, aminek köszönhetően 2012 az utóbbi évek legnagyobb darabszámú üzletkötését mutató hónapjával indult.

Az év első, ugyanakkor a végtörlesztés utolsó hónapjában csaknem 13 ezer adásvételi szerződést kötöttek, a vásárlók közül minden harmadik nyilatkozott úgy, hogy nem akar beköltözni új ingatlanába, arra kifejezetten befektetési céllal kötött üzletet. Nem véletlen tehát, hogy a tapasztalatok szerint a kereslet elsősorban a jobb minőségű, drágább, vagyis könnyen és gyorsan kiadható ingatlanokra fókuszált, emiatt az átlagosnál kevesebb felújításra szoruló ingatlan cserélt gazdát.

Az ingatlanközvetítőknél hosszú idő után találkozott a kereslet és a kínálat, hiszen az eladásra kínált, hagyományosan nagyszámú lakásra – vagyis annak egy részére – most komoly érdeklődő és nem kevés esetben vevő is akadt. A Duna House kereslet-indexének tanúsága szerint a januári helyzet minden várakozáson felül alakult: a tavalyi átlag 2012 januárjában megduplázódott, és elérte a válság előtti szintet. Ez nem érte persze teljesen váratlanul az ingatlanosokat, akik a decemberi enyhe keresletcsökkenés után egy lényegesen felpörgött januárra számítottak, éppen a végtörlesztés finisének hatására.

A budapesti lakáspiaci toplistán nem történt helycsere, a vásárlási céllal jelentkező érdeklődők 20 százaléka változatlanul és elsősorban a XIII. kerületben, 19 százalékuk a XI. kerületben keresett és jó esetben talált is magának megfelelő ingatlant. A házukat árusítók számára a január sok esetben elhozta végre a várva várt vevőt, de nem akármilyen áron: a statisztika szerint a legnagyobb mértékű engedményre a családi házak eladásához volt szükség. Vidéken átlagosan nyolc százalékkal csökkentek az irányárak, amit az eredményes ártárgyaláson még további, átlagosan 14 százalékos engedmény követett.

Összességében viszont a Barométer nem mutatott kiugró elmozdulást a lezárt tranzakciók átlagértékeiben decemberhez képest, azaz sem a felfokozott kereslet, sem a végtörlesztési hajrá miatt utolsó esélyüket megjátszó eladók nem mozdították el markánsan az árakat. Az ingatlanjuktól elő- és végtörlesztésük érdekében megváló eladók budapesti lakásukért átlagosan 12,4 millió forintot kaptak. Vidéken jellemzően tízmillió forint körül mozgott a végtörlesztési célból eladott ingatlanok vételára.

Érdekesség, hogy Budán a legkelendőbbek a pici, olcsó garzonok voltak, a magánbefektetők az ötmillió forint alatti lakásokra azonnal lecsaptak. Mindeközben Pest megyében éppen ellentétes irányú volt a kereslet, ott a 160 négyzetméter fölötti, 35-40 millió forintért megvehető ingatlanok iránt ugrott meg a kereslet nagyon, igaz, darabszámra a 40–80 négyzetméter alapterületű otthonok vitték a prímet, az eladottak fele e kategóriából került ki.

Az eladók körének összetételét vizsgálva kiderül, hogy a korábbinál jóval nagyobb arányban jelentek meg a bérből és fizetésből élők a piacon, hogy megszabaduljanak devizahitelüktől. A beosztott státuszúak aránya egyetlen hónap alatt 27 százalékról 40 százalékra ugrott, vidéken 52-re, miközben a vállalkozók tíz százalékkal kevesebb ingatlant értékesítettek. Az átmeneti fellendülés után a lakáspiac forgalma nagyjából azonos lehet a tavalyival, hacsak nem lesz negatív gazdaságpolitikai fordulat – teszi hozzá a Duna House elemzése. Az első negyedév eredményét a végtörlesztés már a korábbiaknál jobbra festette át, az utolsó negyedév viszont gyengébb lehet, mint a már pörgős tavalyi volt.

Kint is, bent is repkedtek a mínuszok: aki engedett az árból, jó eséllyel fogott vevőt
Kint is, bent is repkedtek a mínuszok: aki engedett az árból, jó eséllyel fogott vevőt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.