Sokan letekerték a termosztátot

A szakmával törődünk, nem politizálunk – válaszolta a gázpiac kormányzati indíttatású átalakítását érintő kérdéseinkre az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója, Zsuga János, aki szerint a rendkívüli hideg ellenére nem fogy annyi gáz az országban, mint a korábbi teleken, mert az emberek takarékoskodnak.

– Hogy áll a gázcsata?

– Hétfőn, mínusz tízfokos átlaghőmérséklet mellett mértük az idei tél eddigi legnagyobb, 75 millió köbméteres napi fogyasztását. Valamennyi forrás, így a keleti, nyugati irányú behozatal, a stratégiai és a kereskedelmi tárolók, valamint a hazai kitermelés is teljes mértékben rendelkezésre állt. A nagynyomású gázvezetékrendszer minden probléma nélkül működött, amiért ezúton is elismerés illet valamennyi gázpiaci szereplőt. Elfagyás miatt csupán néhány tucat helyen volt szükség karbantartási, üzemzavar-elhárítási munkálatokra. A helyenként mért mínusz húsz fok rendkívüli, de emiatt egyetlen fogyasztó sem maradt ellátatlanul. A honi gázszállítórendszernek megfelelő tartalékai vannak: ha valami elfagy, a javításig a helyettesítés lép működésbe. A rendkívüli hidegre tekintettel munkatársaink fokozott készenlétben állnak, ami a fogyasztóknak semminemű többletköltséget nem jelent: emiatt biztosan nem kell emelni a gáz árát.

– Oroszország miért kivételezik velünk? Szlovákia, Ausztria, Bulgária és még számos állam az orosz beszállítások jelentős visszaeséséről számol be, ráadásul osztrák irányból nálunk is visszaesett a szint.

A Mol-tulajdonú vezetékcég első emberére gázválságok idején figyelünk leginkább
Az FGSZ első embere szerint a földgáz még sokáig meghatározó energiaforrás marad

– Hangsúlyozom: ebben a fűtési szezonban mindeddig semmi probléma nem volt a forrásokkal, beleértve a keleti és a nyugati irányú, orosz eredetű betáplálást is. Hogy ennek mi az oka, arról csak feltételezéseink lehetnének, de számunkra inkább az a fontos, hogy Magyarország irányába a rendkívüli időjárás alatt is folyamatos volt a szállítás.

– Az osztrák oldali visszaesés tekintetében fogalmazzunk pontosan. A múlt hét pénteken, szombaton a megszakítható ellátást szerződésben vállaló magyarországi vásárlók abból az irányból valóban kevesebb gázt kaptak, az eljárásrendnek megfelelően. Ez nem rendkívüli, hanem a normál üzletmenet része. Nagyságrendileg minimális, napi egymillió köbméterről beszélünk, és mára ezeket a szállításokat is teljesítik. Tudomásom szerint a lépés egyik vevőt sem érte váratlanul, hiszen hangsúlyozottan szerződéses csökkentésről volt szó. Ebből származó károkról sem tudunk.

– Mekkora hideget, illetve igényt bír el a honi gázrendszer?

– Régen azt mondták, a hálózat mínusz 8 fokos napi középhőmérsékletig képes garantálni az ellátást. Most nem tudnám megmondani, ez alatt mennyivel vagyunk képesek a fennakadásmentes üzemeltetésre. Az eddigimagyarországi rekordfogyasztást 2006. január 23-án mértük, amikor közel mínusz 13 fokos átlaghőmérséklet mellett egy nap alatt 90 millió köbméter fogyott. Most ugyanekkora hőmérsékletnél is jóval kevesebb lenne az igény, ugyanis egyre többet takarékoskodunk. Az elmúlt években az emberek otthonaikban lejjebb tekerték a termosztátot. A szobában már elég a 21 fok, sokan odafigyelnek és áldoznak a szigetelésre, kevesebben „fűtik az utcát”. Azonos körülmények között most mintegy 15 százalékkal alacsonyabb fogyasztást mérünk, mint hat éve.

Jelentősen megerősödött az ellátórendszer is. Az FGSZ – egyenként tízmilliárdos nagyságrendű beruházásokkal – kibővítette az ukrán irányú beregdaróci betáplálást, átadtuk a hazánkat Romániával és Horvátországgal összekötő gázvezetéket. Évente hasonló nagyságrendű öszszegeket költünk karbantartásra: a gázellátás folyamatossága energiabiztonsági kérdés. Emellett elkészült Magyarországon a – kereskedelmi készlettel is rendelkező – stratégiai tároló; az E.ON szintén jelentős bővítéseket hajtott végre a tárolóin.

A jövőbe tekintve az FGSZ már beadta a Magyar Energia Hivatalhoz az elkövetkező tíz évre vonatkozó belföldi fejlesztési tervét. Ezzel megteremtjük annak lehetőségét is, hogy ha a széles körben ismert Nabucco vagy Déli áramlat megvalósul, problémamentesen kapcsolódhasson a hazai hálózatba.

– Mindez mekkora tételt jelent a gázszámlában? Adataik szerint a rendszer ma napi több mint 170 millió köbmétert is képes kiszolgálni, miközben a csúcsigény 75 millió. Nem túlbiztosítás ez?

– Én nem így látom. A földgáz még sokáig meghatározó energiaforrás marad. Az ellátórendszer működőképessége létfontosságú. Fejlesztése hosszú távú energiapolitikai és energiabiztonsági kérdés.

A nagynyomású szállítórendszer költsége beruházásokkal és karbantartásokkal együtt a gázszámla kevesebb mint öt százalékát teszi ki. Egy ennyire gázfüggő országnak, mint a miénk, egyszerre több irányból is képesnek kell lennie kielégíteni a fogyasztási igényeket. Ez a rugalmasság szükséges ahhoz, hogy most zavartalan gázellátásról beszélhessünk.

Figyelembe véve a kiépült gázvezetékeket, a kereskedelmi tárolók töltöttségét és a stratégiai tároló létét, mára eljutottunk odáig, hogy az említett források közül bármely teljes kiesése esetén is kezelhető marad a helyzet.

– Az ön olvasatában miképp került át a szlovák vezeték építése a magántulajdonú FGSZ-től az állami Magyar Villamos Művekhez (MVM)?

– Az FGSZ egy szakvállalat, amelynek feladata a gázszállítások és a rendszeregyensúly fenntartása. A jogszabályokat mi betartjuk, nem alkotjuk. És főleg nem politizálunk. A magyar kormány hozott egy döntést, amellyel a vezeték megvalósítását az MVM-hez rendelte. Amennyiben az MVM-csoport igényli, szaktudásunkkal szívesen segítünk nekik abban, hogy a terv a műszakilag legmegfelelőbb módon valósuljon meg.

– Hallott-e arról, hogy az állam – esetleg az MVM-en keresztül – a Moltól felvásárolná a központi gázvezetékrendszert megtestesítő FGSZ-t?

– Még egyszer: mi a szakmára összpontosítunk. Az FGSZ tulajdonosi szerkezete amúgy sem a mi hatáskörünk.

– Ön miképp értelmezné Orbán Viktor szavait, miszerint „egy év múlva véget tudunk vetni az orosz gáztól való függésünknek”?

– Nem az én illetékességem elemezni a miniszterelnök úr szavait. Jómagam is hiszek a források bővítésében, amelynek során a cél az, hogy ne csak egy gázforrástól függjünk. Pillanatnyilag több lehetőséget vizsgálunk, de erről ma még korai lenne be szélni.

– Mennyiben befolyásolják az Orbánkormány alacsonyabb szintű gázáremelései az FGSZ nyereségét, esetleg az ellátás biztonságát?

– Az intézkedések nyomán csökkent a nyereségünk, de egyelőre ésszerűsíteni tudtuk a működésünket, így az FGSZ pénzügyi szempontból jelenleg stabil. Ez fontos az ellátásbiztonságban játszott szerepünk miatt.

– Az energiaipar nem pusztán a tarifák emelése céljából szokott fenyegetőzni?

– Nem gondolom, hogy az energiaipar bármely szereplője fenyegetően lépne fel a tarifák emelése érdekében. Az iparági vállalatoknak módjukban áll az általuk fontosnak vélt kérdéseket előadni. A kormány pedig ezeket és más véleményeket meghallgatva dönthet.

A Moltól kért segítséget az INA

Tegnap az INA bejelentette, hogy az észak-adriai térség időjárása kapcsán kialakult technikai problémák miatt csökkentette a gázszolgáltatását Horvátországban. A horvát földgázkereskedő vállalat, a Prirodni Plin a Molhoz fordult segítségért. A közelmúltban átadott nagy kapacitású horvát–magyar földgázvezetéken keresztül az FGSZ napi kétmillió köbméter gázt szállít, várhatóan a hét végéig.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.