Kecskemétre költözik a Phoenix Mecano

– Kecskeméten 2,1 milliárd forintos beruházással új logisztikai központot épít a svájci tulajdonú Phoenix Mecano-csoport, mely a németországi európai logisztikai bázis szerepét veszi át – mondta pénteken Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója az alföldi városban tartott sajtótájékoztatón.

– Az év végére elkészülő logisztikai központból a Magyarországon, a Romániában és részben a Kínában megtermelt készáruk kerülnek kiszállításra az európai ügyfeleknek – hangsúlyozta. Az új logisztikai központ közel 4600 négyzetméter alapterületű lesz, melyben automatikus raktárrendszer működik majd 12 ezer raklap kapacitással. Kiemelte: a logisztikai központ megépítése mellett új kompetenciákat is áttelepítenek a németországi anyaháztól a kecskeméti telephelyre. Ezek közül a legfontosabb egy új kutatás-fejlesztési részleg felállítása. A logisztikai központ és a kutatás-fejlesztési részleg beindítása 50 új munkahelyet teremt Kecskeméten, így a fejlesztés után 1500 főre nő az alkalmazottak száma. A svájci hátterű cég 1993-ban jött létre. Megalakulása óta minden évben jelentős beruházásokat végzett, 2011-ben több mint 12 millió euró értékben fejlesztett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.