Tempósan és ipari méretekben

A magyar autóipar sokkal több gyakorlati ismeretekkel bíró mérnököt igényel a csúcstechnológiás termeléshez, melyhez erős elméleti alapokra épülő szaktudású diplomások kellenek, rövidebb (három-négy éves) képzési idővel.

A társadalom rugalmasabb, jobb és olcsóbb oktatásban érdekelt, a felsőoktatási intézményeknek pedig olyan modell kell, amely nem igényel új akkreditációt, illeszkedik a jelenlegi időkeretekbe, és átjárhatóságot biztosít a hagyományos és a duális képzés között. A fiataloknak pedig fontos, hogy életpályájuk biztonsággal tervezhető legyen, és már tanulmányaik elején tudják, hol kezdhetik meg munkájukat, hol tanulhatnak munkakultúrát.

Az Audi is szorosan együttműködik a győri oktatási intézményekkel
Az Audi is szorosan együttműködik a győri oktatási intézményekkel

A szentgotthárdi Opelnél a jelenlegi 800 fő mellé az idén 200-250 új munkatársat vesznek fel. Solt Tamás igazgató azt is elmondta lapunknak, hogy a külföldön történő képzéseket az adott munkakör határozza meg. Az Opel Flex motorgyári projektje esetében eddig leginkább a gyártómérnökségre felvett munkatársak részesültek ilyen képzésekben. Továbbra is keresnek karbantartókat és operátorokat, valamint mérnöki munkakörökre várnak jelentkezőket.

Az Audi Hungaria több mint hétezer főt foglalkoztat Győrben. Az épülő, teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyárnak köszönhetően 2013-ig 2100 új munkahely létesül Győrben. Czechmeister Mónika kommunikációs vezető lapunknak elmondta, hogy tavaly több mint ezerrel emelkedett a munkatársi létszám, ebből kétszáz a mérnök. Belépéskor valamennyien személyre szabott képzési programon vesznek részt. Kétszáznál több munkavállaló Ingolstadtban és Neckarsulmban, az anyavállalat németországi telephelyein sajátítja el a járműgyárban szükséges szakmák fortélyait, a többség az elmúlt év őszén felavatott oktatóközpontunkban szerezhet gyakorlati ismereteket.

– Ebben az évben is több száz szakember felvételét tervezzük, hangsúlyozottan keresünk villamos- és gépészmérnököket, valamint felsőfokú mechatronikai és gazdasági végzettséggel rendelkező szakembereket. A termelési területekre a többi között karosszérialakatos-, forgácsoló-, fényező-, autószerelő-, szerszámkészítő-szakmával rendelkező pályázókat várunk – mondta a kommunikációs vezető. – A munkaerő-utánpótlásnak egyébként stratégiai jelentősége van személyügyi filozófiánkban. Ennek megfelelően nemcsak általános iskolát alapított a vállalat Győr városával közösen, hanem szorosan együttműködik a város oktatási intézményeivel a szakmunkásképzés terén.

A mérnökképzés jelentőségét az mutatja, hogy a győri Széchenyi István Egyetemen tanszékcsoportot alapítottunk az elmúlt év végén. Ehhez tartozik a meglévő belső égésű motorok tanszéken kívül a járműgyártási és anyagtudományi tanszék, az utóbbiak felépítése már folyamatban van. Stratégiai az együttműködésünk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel is, mellyel közös intézetet működtetünk, és számos közös projektet valósítottunk meg.

Tizenkét hónapos program keretében évente húsz végzős egyetemi és főiskolai hallgató már munkatársként ismerkedhet meg az Audi különböző területeivel. A Trainee program termelési gyakorlatot, projektmunkát, különféle képzéseket és három hónapos külföldi munkavégzést tartalmaz. A toborzás 2011 októberében indult, az első tíz gyakornok 2012 februárjában kezdhet. Főleg műszaki és közgazdasági területen végzetteket, nagyon jó tanulmányi eredményekkel, gyakornoki és nemzetközi ismeretekkel rendelkezőket keresnek, feltétel a német- és angolnyelv-tudás, valamint a teljesítményorientáltság. A pályakezdő munkatársak az első naptól kezdve határozatlan időre szóló munkaszerződést kapnak. A kiválasztott résztvevők a program keretében számíthatnak a vállalat egyik vezetőségi tagjának mentori támogatására. A szakmai oktatások mellett a pályakezdő munkatársak egyéb képzésekben is részesülnek: ezek között szerepelnek interkulturális és prezentációs tréningek, nyelvtanfolyamok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.