A kormányra vár a főváros

Megszakadtak a tárgyalások a taxis érdekvédelmi szervezetek és a fővárosi önkormányzat között a szabályozási környezet átalakításáról.

A fuvarozók vezetői november közepén még abban bíztak, hogy a megbeszélések december elején ismét megkezdődnek, akkor ugyanis több hónap helyben járás után Tarlós István főpolgármester maga vette kézbe az ügyet, s a főváros kompromisszumkésznek mutatkozott. A taxisok és az önkormányzat képviselői azonban azóta sem ültek asztalhoz – mondta lapunknak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.

Erre azonban egyre égetőbb szükség lenne, s egyben arra is, hogy a tarifa kérdését rendezzék, mert az év vége óta olyan mértékben emelkedett a benzinár, hogy a jelenlegi díjak mellett már lehetetlen kezelni. A most érvényben lévő, 240 forintban maximált díjat tizenkét évvel ezelőtt, 220 forintos literenkénti benzinár mellett határozták meg. Akkor a tervek szerint évenként vizsgálták volna felül a tarifát, ám azóta ez egyszer sem történt meg.

Megkerestük a fővárosi önkormányzat által korábban a tárgyalásokra kijelölt Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Kft. vezetőjét is. Komáromi Endre lapunknak elmondta: egyáltalán nem arról van szó, hogy a városvezetés elzárkózna a megbeszélések elől. Az egyeztetések azért nem folytatódtak, mert a parlament csak december 23-án fogadta el a közlekedési törvény módosításait, melyek felhatalmazzák az önkormányzatokat a taxis piacot szabályozó rendelet megalkotására.

Az ehhez szükséges végrehajtási rendelet még nem született meg, így részletszabályok hiányában egyelőre nem is tudnak a tervekről egyeztetni, hiszen csak ezek ismeretében lehet a munkát elvégezni. Komáromi Endre a végrehajtási rendelet lehetséges elkészültét firtató kérdésünkre úgy reagált: februárra meglehetnek a részletszabályok. A jelek szerint tehát a taxis piac átalakításáról legkorábban a jövő hónapban kezdődhetnek érdemi megbeszélések a felek között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.