Vállalkozókkal bontatna a Belügyminisztérium

Vállalkozókkal bontatná el a Belügyminisztérium az engedély nélkül vagy attól eltérően épült házakat. Az erre vonatkozó hatósági döntések önkéntes kivitelezésére ugyanis hiába várnak.

Az engedély nélkül vagy attól eltérően építkezők többnyire inkább kifizetik az építmény árának akár 20-30 százalékát is kitevő bírságot, egyúttal fennmaradási engedélyt kérve az ingatlanra, amit a legtöbb esetben meg is kapnak. Ez pedig szinte felhívás keringőre. Aligha véletlen, hogy az építésügy az egyik legtöbbet bírált közigazgatási ágazat. A másodfokra kerülő építési ügyek közel ötödét az engedély nélküli építkezések teszik ki, és évente több száz új per indul. Mivel a közigazgatási határozatok kikényszerítése „a jogrendszer egészének működése szempontjából kiemelkedő jelentőségű”, a hatóságoknak nincsenek meg ehhez a megfelelő eszközei, az önkéntes végrehajtás pedig elenyésző – a legtöbb esetben a bontás megelőlegezett költségei sem hajthatóak be utólag az építtetőktől –, a tárca területrendezési és építésügyi helyettes államtitkársága az év elején hirdetett pályázatot az építésügyi hatóságok döntéseinek végrehajtására.

Az építésügyi hatóságok az engedély nélküli építkezések, illetve túlépítések többségénél építési bírságot szabnak ki. Ezt a vagyoni helyzet és a jövedelmi viszonyok vizsgálata nélkül is többször is megismételhetik, ami az esetek egy részében hatásos eszköznek bizonyul. Az építtető ennek nyomán elvégzi a hatóság által elrendelt bontási, átalakítási munkákat. Az esetek többségében azonban a döntés süket fülekre talál. Ilyenkor hiába fog egyre vastagabban az építésügyi hatóság ügyintézőjének ceruzája. Az épület tulajdonosa nem hajtja végre a határozatban foglaltakat.

Bontás. Az önkormányzatoknak erre nincs kapacitása
Bontás. Az önkormányzatoknak erre nincs kapacitása FOTÓ: MÓRICZ SIMON

A Belügyminisztérium szerint nincs mindig mód a várakozásra. Ha az építmény életet, illetve a köz- és vagyonbiztonságot veszélyezteti, akkor nincs idő kivárni az építmény tulajdonosának feleszmélését. Egy utcafronton düledező épület esetén a hatóság köteles elrendelni a vészhelyzet elhárításához szükséges mértékű bontást. Az építésügyi ügyintézők azonban szakképesítés és eszközök hiányában képtelenek ezt a munkát elvégezni. A hatóságokat felügyelő önkormányzatoknak pedig nincs pénzük külsős segítséget fogadni. Így a hatósági döntés csupán írott malaszt marad, amely semmiféle elrettentő hatással nem bír.

Ezt a helyzetet oldaná fel a Belügyminisztérium az év elején meghirdetett pályázatával. A bontást végző vállalkozókat az önkormányzatok választják ki három árajánlat bekérését követően. A feladatra állami és önkormányzati cég is jelentkezhet. A bírálat fontos szempontja a reális költségvetés, amelyet a minisztérium szakirányú végzettségű munkatársai ellenőriznek.

A vállalkozók munkájának és működésének ellenőrzésére az illetékes építésfelügyelet jogosult. A hatósági kötelezés elvégzését először a döntést hozó hatóság ellenőrzi, és az ott tapasztaltak alapján fizeti ki a vállalkozót. Ezt követően a minisztérium is kivonul, ha a tárca képviselője úgy találja, hogy a feladatot nem megfelelő módon teljesítették, akkor az építésügyi hatóságot működtető önkormányzat nem kapja meg a támogatás összegét.

A bontást előíró határozatok végrehajtására – az építésügyi célirányzat terhére – összesen 33,4 millió forintot szán a Belügyminisztérium. Egy-egy támogatás összege legalább 500 ezer, de legfeljebb négymillió forint lehet. Így a rendelkezésre álló összegből minimum nyolc, maximum 66 végrehajtás fedezhető. Így könnyen belátható, hogy meglehetősen kevés helyen csaphat majd le a törvény pörölye. Sőt, ha Csipak Péter Hármashatárhegynél fekvő, az eredeti tervektől eltérően nyolc méterrel arrébb, részben természetvédelmi területen emelt palotáját ennek terhére bontatja el a II. kerület, akkor másra már nem is jut belőle. A kormányhivatal szerint a villát január végéig el kell dózerolni, hacsak nem kérik a bíróságtól a határozat felfüggesztését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.