Triplázott az ingatlanbiznisz

Megháromszorozódott tavaly a magyarországi ingatlanbefektetések forgalma, a sikeres tranzakciók értéke eléri a 175 milliárd forintot, azaz a 620 millió eurót.

A CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó társaság szakemberei szerint a piac idei éve attól függ, hogy a potenciális, nagy számban érdeklődő befektetők milyen banki finanszírozáspolitikával találják szemben magukat.

A budapesti irodapiac iránt jelentős bérlői érdeklődés mutatkozik, mindeközben a városban gyakorlatilag megszűntek az irodaház-fejlesztések, szinte csak mutatóba épülnek újak, amelyek 50-70 százalékos előbérleti szerződésarány esetén kapnak zöld utat a beruházóktól.

A spekulatív fejlesztések eltűntek, az évente jelentkező 300-400 ezer négyzetméternyi bérlői igény miatt pedig jelentősen szűkül a kínálat. A minőségi irodába költöző cégek nyomán üresen maradó újszerű irodaterületek erős nyomás alatt tartják az árszintet.

Új jelenség, hogy a bérleti szerződések 40 százaléka hosszabbítás, aminek aránya öt-hat éve még csupán 15 százalék volt.

A kereskedelmi ingatlanok piacán tavaly markáns kétirányú folyamat zajlott: miközben több nemzetközi cég kivonult, nagyjából ugyanannyi jött be, vagy terjeszkedett tovább. Utóbbiak közé tartozik például a Starbucks, a Max Mara, a Debenhams, vagy a román Digidog.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.