Tíz 'söralátétet' küldtek az adóhatóságnak

Nem égnek a vonalak az adónyilatkozat miatt az ügyfélszolgálatokon.

Eddig tíz kitöltött adónyilatkozatot, közismertebb nevén „söralátétet” nyújtottak be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz – tájékoztatta a legújabb adóbevallási lehetőség iránti érdeklődés alakulásáról a Népszabadságot a hatóság. Ahol nem tartják meglepőnek az alacsony számot: mint válaszolták, a kifizetők, a munkáltatók az adónyilatkozat kitöltéséhez szükséges igazolásokat január 31-ig kötelesek kiadni. Vagyis a java még hátravan.

Arra is rákérdeztünk, az adózók keresik-e telefonon az ügyintézőket, hogy segítséget kérjenek az adónyilatkozat kitöltéséhez. Az elmúlt hetekben a sajtóban felkapott téma volt, hogy az egyszerűnek ígért söralátét bonyolultra sikeredett, és a mellékelt útbaigazítás sem könnyíti meg az adózók dolgát. A lényeg: a munkáltatóktól kapott igazolásokból kell az adózónak kikalkulálnia a beírandó összegeket, tehát nem arról van szó, hogy pusztán az igazoláson található számokat kell átvezetni az adónyilatkozatba.

Ráadásul egy totót, azaz 13+1 eldöntendő kérdésből álló listát is ki kell töltenie az adózónak ahhoz, hogy biztos lehessen benne: jogosult az adónyilatkozat benyújtására. Ha mindenhol igen a válasza, akkor nekiláthat a söralátét kitöltésének.

A NAV válasza szerint egyelőre nem sok megkeresés érkezett – ez nyilván összefügg azzal, hogy az adóbevallási szezon elején járunk. Akik érdeklődtek, főleg az adónyilatkozat választásának lehetőségéről, a söralátét pontos számára kérdeztek rá. Azért akadt, aki az adónyilatkozat konkrét sorairól kért felvilágosítást.

Bár a söralátét negyedik sora a NAV honlapján elérhető tájékoztató szerint elvileg arra szolgál, hogy az adózó bejelentse a bizonytalan adójogi helyzetét – vagyis jelezze, nem biztos abban, hogy jól értelmezte a jogszabályt, és ha ez jogerős igazolást nyer, mentesül az adóbírság alól – a lapunknak elküldött válaszból az derül ki: a hatóság emberei nem nézik jó szemmel, ha az adózó élni kíván az idén bevezetett lehetőséggel. Azt írták ugyanis, hogy „az adónyilatkozatot benyújtó magánszemélyek esetében nem állhat elő olyan helyzet, amikor a bizonytalan adójogi helyzet bejelentése indokolt lenne”. Vagyis a NAV nem fogja elfogadni a bejelentést, kár erre díjat pazarolni (ami az adóbevallásban feltüntetett fizetendő vagy visszaigényelt összeg abszolút értékének fél százaléka, de legalább százezer és legfeljebb ötmillió forint). Ebből arra lehet következtetni, hogy ez a sor feleslegesen szerepel az adónyilatkozatban.

Akadnak tehát, akik gyorsan túl akartak esni az adóbevalláson. A söralátétet benyújtókat nem a mihamarabbi adóvisszatérítés motiválta, itt ugyanis az a szabály, hogy a levont adóelőleg együttes összege és a ténylegesen fizetendő adó különbözete nem haladhatja meg az ezer forintot. A többiek, akiknek viszont lenne mit visszaigényelniük, szintén az év elején rohamozzák meg az adóhatóságot, hogy mihamarabb visszakapják pénzüket.

Az idén új helyzet áll elő: eddig az volt a szabály, hogy a visszatérítendő szja-t a bevallás beérkezésétől számított harminc napon belül, de legkorábban az adóévet követő év március elsejétől utalják ki, illetve az elektronikus úton benyújtott szja-bevallásoknál a legkorábbi kiutalási időpont február elseje volt. Mostantól viszont egységesen március elseje lesz a határnap, tehát az e-bevallások után is csak az első tavaszi hónaptól fizet vissza adót a hivatal – persze csak akkor, ha nincs olyan hiba a bevallásban, ami csupán az adózó közreműködésével korrigálható, mert akkor a javítástól ketyeg a harmincnapos határidő.

A végtörlesztést nem ellenőrzik

A NAV idei kiválasztási szempontjai között nem szerepel a végtörlesztés, a devizahitelek kedvezményes lezárására fordított összegek ellenőrzése nem képezi vagyonosodási vizsgálatok tárgyát – állítja a hatóság. A végtörlesztésre fordított összeg a jogszabályok szerint köztehermentes, ennek értelmében vagyongyarapodás nem vélelmezhető és nem állapítható meg, akkor sem, ha a pénzt végtörlesztésre az egyenes ági hozzátartozójának ajándékozza az adózó. Ez azonban nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a végtörlesztéshez nem köthető más vagyonelemek esetében az adóhatóság vizsgálatot folytasson egy adott magánszemélynél – teszik hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.