A tavalyinál jobb évre számítanak Győrben

A tavalyi 7,5 milliárd forintos árbevételnél 10 százalékkal nagyobb forgalomra számít az idén a Győri Szeszgyár és Finomító Zrt. – mondta az igazgatóság elnöke.

Folláth György ismertetése szerint a 100 százalékos etilalkoholt gyártó vállalat tavalyi árbevétele lényegében megegyezik a 2010-es forgalommal. Nem volt növekedés, mert alapanyaghiány miatt tavaly két hónapon keresztül állt a termelés. Az áremelkedések nyomán viszont az árbevétel szinten maradt. Az árbevétel 70-75 százaléka exportból származik. A hetven munkatársat foglalkoztató vállalat versenyképessége nagymértékben függ az alapanyagés az energiaköltségektől.

Az igazgatóság elnöke kifejtette: a céget sújtja a hazai cukoripar visszafejlődése is, mivel a szeszgyár alapanyaga a melasz, amit egyre messzebbről, egyebek között Ukrajnából, Lengyelországból, Horvátországból tudnak csak beszerezni. Az is rontja a profittermelő képességet, hogy a jellemző európai gázárakhoz viszonyítva Magyarországon közel 20 százalékkal drágább a gáz. A szeszgyári termékeket elsősorban a gyógyszeripar és a vegyipar vásárolja és használja fel gyártmányaihoz. A harmadik vevőkört az italgyártó ágazathoz tartozók jelentik, ők azonban a szeszgyár termelésének mindössze 20 százalék alatti részét veszik meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.