A kormánypárt választási programjában alig esik szó a mezőgazdaságról. Két konkrét ígéretet találhatunk a szövegben: az agrárium a Fidesz kormányzása alatt új munkahelyek tízezreit teremti meg a helyzetbe hozott kis- és közepes méretű piaci szereplők jóvoltából, és az új rendnek éppen ezek a kisebb, a termelés helyszíneihez közelebb lévő egységek lesznek a kedvezményezettjei.

A két pont azért érdemelt különleges figyelmet, mert amúgy az új kormányerő egyáltalán nem ígért rendszerváltást a gazdaságban: meg sem kísérelték elhitetni, hogy mondjuk az energiaiparban, az útépítésben vagy a termelőszektorban megpróbálnának gátat vetni a húsz éve alakuló (oligarchikus típusú) tőkés fejlődésnek. Az agrárszektorban azonban – úgy tűnt – komolyan gondolták, hogy mást és másképp csinálnak, mint az elődeik. Olyannyira, hogy Ángyán József személyében ehhez egy hiteles „arcot” is a kormányba hívtak.

Ángyánnak a magyar vidéken tekintélye van: neki sokan elhitték, hogy a verbális vidékfejlesztés két évtizedét követően tényleg lelassul a nagybirtokrendszer kialakulásának folyamata, és végre a földből élő ember, a táj és a termőföld kerülhet a támogatási és szabályozási rendszer fókuszába. A változtatási szándék elhitetése komoly fegyvertény húsz olyan év után, amely nagyjából egymillió mezőgazdasági munkahely megszűnéséről és a nyomukban keletkezett foglalkoztatási űr betöltésének látványos negligálásáról szólt.

A gödöllői professzor vidékfejlesztési stratégiája (az egyetlen stratégiai dokumentum, amelyet az Orbán-kormány valódi szakmai-társadalmi vita útján állított össze) azonban túl jól sikerült: a zöldbáró jelzővel illetett, de a valóságban nagy arányban fideszes hátterű agrár-nagyvállalkozók a jelek szerint megakadályozzák, hogy az évente sok százmilliárdos támogatások java része ezentúl a „kisgazdákhoz” kerüljön. A stratégia szeptember óta téli álmát alussza a kormányfő íróasztalfiókjában, Ángyán környezetéből pedig az utóbbi időben – főosztály-vezetői szintig – az összes olyan minisztériumi szakembert eltávolították, akinek az agrárpolitikai fordulatban szerepe lehetett volna.

Az államtitkár persze nem azért mondott le, mert hátország nélkül maradt, hanem azért, mert Orbán Viktor – a vidékfejlesztési stratégia helyett elővezetett, mindenfajta konkrét kötelezettségvállalást nélkülöző Darányi-terv bemutatásával – világossá tette: a gazdálkodóknak tett választási ígéret nem teljesül.

A Fidesz ugyanazt tette a mezőgazdaságból élőkkel, mint az új munka törvénykönyve elfogadásakor az alkalmazottakkal: látványosan felhagyott azzal a törekvéssel, hogy a helyzetükön a belátható jövőben javítson. A harcot nem Ángyán József adta fel – csupán belátta, hogy bukott programhoz az ő nevére, személyes hitelére nincs többé szükség.