Több utast szállított a GYSEV

Közel nyolc százalékkal több utast szállított tavaly a GYSEV, mint egy évvel korábban, így összesen 3,395 millióan váltottak jegyet a társaság vonataira.

Tavaly márciustól folyamatosan emelkedett az utasok száma: az előző év azonos időszakához képest augusztusra már csaknem 6, októberre pedig 7,5 százalékkal utaztak többen a GYSEV járatain. Az összesített adatok szerint év végére 245 ezerrel volt több utasa a társaságnak, mint 2010-ben, annak ellenére, hogy az adatsorban nem szerepelnek a tavaly decemberben átvett, összesen 214 kilométernyi vonal mutatói. Legnagyobb mértékben, 16 százalékkal a teljes árú menetjeggyel utazók száma nőtt – írta az MTI. Egy-egy utas átlagosan 44 kilométert utazott a GYSEV-vel, akárcsak 2010-ben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.