Magasabb fokon

A főiskolák, egyetemek figyelembe veszik a felvételi kormányrendeletben meghatározott keretfeltételeit, a mesterképzésre jelentkezők felvételéről azonban minden felsőoktatási intézmény saját hatáskörben, szakonkénti egységes rangsorolás alapján dönt.

A jelentkezőknek érdemes tisztában lenniük a feltételekkel és pontszámítási módokkal.

A jelentkező teljesítményét minden esetben 100 pontos rendszerben értékelik, függetlenül attól, hogy a jelentkező mely felsőoktatási intézményben szerezte korábbi oklevelét. A pontszámítás szabályait, a többletteljesítményekért adható és az előnyben részesítés okán adott pontok jogcímeit, mértékét, megállapításának rendjét azonban a felsőoktatási intézmények maguk határozzák meg és teszik közzé az adott eljárásra vonatkozó Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban.

Kötelezően adandó többletpontok jogcímei: előnyben részesítés jogcímén összesen – azaz hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetért, fogyatékosságért, gyermekgondozásért együttvéve – minimum 1, de maximum 10 többletpont kapható.

Ha a jelentkező a mesterképzés évében szerzi meg a felvételhez szükséges végzettséget, akkor legkésőbb a dokumentumpótlás határidejéig be kell küldenie az oklevele másolatát. Ennek hiányában a felsőoktatási intézménytől kell kérnie igazolást arról, hogy záróvizsgáit teljesítette, rendelkezik az oklevél kiállításához szükséges nyelvvizsgával, vagyis oklevelének kiállítása folyamatban van, és ezt kell benyújtania. A mesterképzésre felvételt nyert jelentkezőknek beiratkozáskor be kell mutatniuk oklevelüket – ennek hiányában az intézmény vezetője a felvételi döntést megsemmisíti.

A felsőoktatási intézmények által leggyakrabban alkalmazott rangsorolási, pontszámítási módok:

• oklevél minősítése

• oklevél átlaga

• felsőoktatásban megszerzett félévi eredmények átlaga

• szóbeli felvételi elbeszélgetés

• szóbeli felvételi vizsga

• írásbeli felvételi vizsga

• oklevél minősítésének szorzata (szorzószámmal)

• tantárgyi teljesítmény és oklevél minősítése

• gyakorlati vizsga

• szakmai alkalmassági vizsga

• motivációs beszélgetés

A felsőoktatási intézmények az előnyben részesítés jogcímén túl általában az alábbi teljesítményekre adhatnak többletpontot:

• nyelvtudás

• oklevél minősítése

• emelt szintű vagy felsőfokú OKJ-s szakképesítés

• OTDK/TDK-n elért helyezés

• szakmai tevékenység szakmai előmenetel

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.