Egyetemi vállalkozók

A Business Project keretében a tagságból kiválasztott csapatnak kell megoldania egy valós vállalati problémát, és az eredmény felhasználásra is kerül. Így tagjainknak lehetősége nyílik a legnagyobb hazai vállalatokkal együttműködni és vezetőik kel konzultálni.

Milyen előnyökkel jár a szakkollégiumi tagság? Hogyan járul hozzá az EVK a hallgatók szakmai fejlődéséhez?

Ezt a kérdést általában az elsők között teszik fel nekünk 1-2 mondatos indoklást várva, azonban ezután a lelkes magyarázat sokszor több 10 percig is eltart, és még azután is lehetne folytatni. Talán legtömörebben azzal tudom érzékeltetni a szakkollégiumi tagság előnyeit, hogy itt van lehetőséged megtalálni azt, ami igazán érdekel, amit igazán szeretsz csinálni, és megvan a lehetőséged arra is, hogy elmélyülj benne. Olyan elfoglaltságokat nyújt, amelyek szellemileg is kihívást jelentenek, átléped a korlátaidat, így tulajdonképpen lehetővé teszi az önmegvalósítást.

Ez nem csak a szűken értelmezett szakmai programoknak köszönhető, legalább ilyen fontos a szervezet informális oldala is: a motiváló közösség. Az idősebbeket szemlélve jobban megismered a lehetőségeidet, az ő segítségükkel megalapozottabb döntéseket tudsz hozni saját jövőd érdekében, és az általuk elért eredmények motiválnak arra, hogy merj nagyot álmodni.

Sokkal hasznosabban töltöd a diák éveidet, maximálisan kihasználva az idődet és a lehetőségeidet. Olyan, mintha kétszer-háromszor annyit élnél. Így tulajdonképpen az EVK egyfajta katalizátora az egyetemi éveknek. Visszanézve el se tudod képzelni, milyen más ember lennél, mennyivel kevesebbet tapasztaltál volna. Csak ajánlani tudom!

Mik a bekerülés feltételei? Hány új tag van évente?

Az EVK-ba a Corvinus Egyetem G, T vagy K karára járó elsős hallgatók jelentkezhetnek, ezenkívül nincsen más feltétel.

A felvételizőknek egy írásbeli és egy szóbeli fordulón kell bizonyítaniuk a tagság számára, hogy elég rátermettek, motiváltak, és szeretnének aktív tagjai lenni a szakkollégiumnak szakmai és közösségi téren. A felvételi során nem az egyetemi anyagot kérdezzük, inkább a jelentkező személyére, gondolkodására vagyunk kíváncsiak. Maga az eljárás hasonlít egy vállalati felvételihez, így a résztvevők mind fejlődnek és profitálnak belőle. Az új tagok száma több tényezőtől függ. Egyrészt a tagság létszámának felső korlátja a kollégiumi férőhelyeink száma (két szintünk van a Kinizsi kollégiumban, kb. 50 férőhely). Emiatt minden évben annyi új tagot vehetünk fel, ahányan végeznek. Azonban nem célunk maximálisan feltölteni az üres helyeket. Így fordulhat elő, hogy van 8 és 14 fős évfolyamunk is.

Milyen rendezvényeket szerveztek? Van lehetőség külsősként is részt venni ezeken?

Sokféle szakmai program szervezésére van lehetőség, a forma függ a céltól, a témától és az elhívott előadótól is. A tréning célja különböző készségek és képességek intenzív fejlesztése, például gyorsolvasó, prezentációs vagy Excel/PS-tréning. A kurzus hasonlít az egyetemi szemináriumokhoz, de sokkal kisebb a létszám, és interaktívabbak az alkalmak. Fél éven át egy adott téma mélyebb feldolgozását jelenti egy vagy több szakértő segítségével, megtalálható például gazdaságpolitikai kurzus, online marketing, vállalati pénzügyek, de volt már borkurzusunk is. A szakmai est lényege, hogy az éppen aktuális történésekről beszélgetünk, próbáljuk értelmezni és véleményezni azokat. Ebben sokszor segítségünkre vannak már végzett tagjaink is. A Business Project szervezetünk gyakorlatorientáltságára talán a legjobb példa, amikor egy, a tagságból kiválasztott csapatnak kell megoldania egy valós vállalati problémát, és az eredmény felhasználásra is kerül. Így tagjainknak lehetősége nyílik a legnagyobb hazai vállalatokkal együttműködni és vezetőikkel konzultálni. Az OEV-t, vagyis az Országos Esettanulmány Versenyt az EVK Szakkollégium és a Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézete már több mint 10 éve rendezi, itt a legnagyobb magyar és határon túli magyar nyelvű egyetemek és főiskolák versenyeznek, egy valós vállalati eset megoldásában. A fentieken túl konferenciákat is szervezünk.

Mondanál példát a szakkollégiumból kikerült legsikeresebb/ legismertebb hallgatókra?

Például Tordai Péter, a KBC Equitas vezérigazgatója, Kurali Zoltán, a Deutsche Bank magyarországi vezérigazgatója, Nagy Márton, az MNB pénzügyi stabilitási osztályának vezetője, Bán Zoltán, a Portfolio. hu vezérigazgatója és Jutasi Zoltán, a Synergon vezérigazgatója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.