A legnépszerűbb juttatásokat egyesíti az OTP SZÉP kártyája

A legnépszerűbb cafeteria-elemek, vagyis a melegétkezési hozzájárulás, az üdülési támogatás és a rekreációs szolgáltatások éves kerete kérhető az OTP Széchenyi Pihenőkártyájára, amely a béren kívüli juttatások elektronikus utalványpiacának úttörőjeként máris piacvezető lett a maga területén. Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója szerint jó esély van arra, hogy a praktikus, könnyen és széles körben felhasználható kártyát megszeretik a munkavállalók és a munkáltatók is, hiszen az jelentősen csökkenti az adminisztrációs terheiket.

– Az idei cafeteria-keretről a napokbandöntenek a legtöbb cégnél, vagyis várhatóan hamarosan kiderül, hogy a munkáltatók milyen arányban élnek a kedvezményes, alig 31 százalékos adózással nyújtható juttatások lehetőségével. A jelenlegi, nehéz gazdasági helyzetben mire számít: szűkülő, vagy bővülő piacra?

– Tagadhatatlan, hogy nem könnyű helyzetben startolunk, amikor a vállalkozások erőforrásai szűkösek, a cégeknél emiatt sok mindent, köztük a bérkompenzáció kérdését is alaposan megfontolják. Mégis, pontosabban éppen mindezek miatt számítunk arra, hogy az adókedvezménnyel adható béren kívüli juttatások fontossága felértékelődik. Igaz, hogy az egészségügyi hozzájárulás miatt nőtt a közteher, de még így is ezek a legolcsóbb, a cégek büdzséjét a legkevésbé terhelő munkáltatói juttatások.

– Babonából nem bocsátkozik konkrét számokba?

– Természetesen van egy üzleti tervünk,amelyben idén több százezer SZÉP kártyával és a Cafeteria kártyánkkal számolunk, több tízmilliárd forint értékű éves feltöltéssel. Csakhogy éppen most, amikor hetente több száz elfogadóhellyel és munkáltatóval szerződünk, korai lenne megítélni az idei évet. Az biztos, hogy a 2012-es év az új cafeteria-rendszer próbája, avagy tesztéve lesz, amiből még mi is, sőt, a jogalkotók is

levonhatnak következtetéseket. Az új rendszerben vannak hangsúlyozottan átmeneti elemek, és a döntéshozók szándéka is nyilván az, hogy a rendszer zökkenőmentesen működjön, és vonzó legyen a cégek számára. Az eredmények biztatóak: az elmúlt év végéig, amikor csak a szálláshely, illetve az azon keresztül igénybe vehető néhány szolgáltatás szerepelt a SZÉP kártya palettáján, pár hónap alatt több mint másfél milliárd forintos feltöltést regisztráltunk, miközben már csaknem 35 ezer munkavállaló vehette kézbe OTP Széchenyi Pihenőkártyáját.

– A három SZÉP kártya kibocsátó bankközül az OTP lépett piacra elsőként, éppen fél éve, amikor az eredetileg az üdülési csekk utódaként, annak elektronikus, vagyis továbbfejlesztett, korszerű változataként életre hívott kártyájával megjelent. Piacvezető pozíciójuk pusztán az időbeli előny miatt alakult ki?

– Számít az is, de hosszú távon már kevésbé. A munkáltatók, akikkel mi szerződünk, nyilván nem elsősorban emiatt választanak minket. Az OTP Széchenyi Pihenőkártyája mögött a legnagyobb magyarországi bank áll, Európa harmadik legstabilabb pénzintézete, ami azt jelenti, hogy a béren kívüli juttatások kerete nálunk abszolút biztonságban van. Emellett tanácsadói szolgálatunk is nagyon népszerű a munkáltatók körében, hiszen szakembereink személyre, avagy cégre szabott tanácsokkal tudják segíteni a vállalkozásokat olyan kérdések eldöntésében, amelyek révén komoly összegeket tudnak megtakarítani.

– SZÉP kártyájukra évente 450 ezer forintot tölthetnek fel kedvező adóval a munkáltatók dolgozóik számára a három alszámlára, vagyis szálláshelyi szolgáltatásra, melegétkezésre és rekreációra. Ez már csaknem annyi, mint az éves limit, ami összességében 500 ezer forint munkavállalónként. Számításaik szerint mennyi lesz az átlagos feltöltés, és mi lesz a legtöbbek által választott béren kívüli juttatási forma?

– Összességében úgy vélem, a jelenlegigazdasági helyzetben 200-250 ezer forintos átlagos cafeteria-keretnél nagyobbra nem lehet számítani. A SZÉP kártya óriási vonzerejét éppen az jelentheti, hogy a legnépszerűbb cafeteria-elemek mindegyike kérhető rá. Várakozásaink szerint a népszerűségi listán nem lesz helycsere, a melegétkezési hozzájárulást tartalmazó alszámlára várjuk a legnagyobb értékű feltöltést. E célra munkavállalónként évente 150 ezer forint adható, ami havi szinten 12 500 forintnak felel meg. Ahol a plasztikkártyával elérhető távolságban, gyorsan és egyszerűen tudnak fizetni, mint például egy irodaházi étkezdében, ott erre nagy igény lesz. A munkahelyi ebédet egyre többen házhoz szállító cégekkel oldják meg, ezért azon vagyunk, hogy az ilyen profilú társaságok legtöbbjével megkössük a szerződést. Időarányosan – tekintve, hogy az étkezésre és a rekreációra csak január elseje óta szerződhetünk az elfogadóhelyekkel – jól állunk, összességében már több mint négyezer szolgáltatóval van írásbeli megállapodásunk.

– Az így létrejött új kártya felváltja-e a korábban piacra dobott Cafeteria kártyájukat?

– Nem, az OTP Cafeteria kártya megmarad, csaknem 100 ezer elégedett ügyfelünk van, akik megszokták és szeretik ezt a szolgáltatásunkat. Ráadásul azon olyan cafeteria-elemek is elérhetők, amelyek nem kerülhettek át a SZÉP kártyára, ilyen például az iskolakezdési támogatás, valamint az étkezési és az ajándékutalvány. Utóbbiak adóterhe 51 százalék, de mégis népszerű juttatások, mivel rendkívül széles körben felhasználhatóak. A Cafeteria-kártyán szereplő elemek közül egyedül az ugyancsak népszerű juttatás, az egészségpénztári változott, abból ugyanis kikerült a rekreáció, de miután arról a számláról eddig is 85 százalékban gyógyszert és gyógyászati segédeszközöket vásároltak, nem számítunk arra, hogy jelentősen visszaesne a népszerűsége. A rekreációs szolgáltatásokért, például uszoda-, teniszpálya– és sípályabérletért, vagy a konditermi belépőért a továbbiakban a pihenőkártyával lehet fizetni.

– A megszokás nagy úr, nem tart attól, hogysokan továbbra is inkább a papírutalványokat választják, mert idegenkednek a plasztikkártyáktól?

– Természetesen nem lehet egyik pillanatról a másikra minden elemében megváltoztatni egy rendszert. A cafeteria-reform lényege az elektronikus utalványok elterjesztése. Az átmeneti elemekkel zökkenőmentesebbé tett időszak azonban számunkra is remek lehetőséget nyújt arra, hogy az idén kiteljesedjen az elfogadóhelyi hálózatunk, és az új kártyánkat, a pihenőkártyát is a legszélesebb körben tudja használni mindenki. Az állami szabályozás az elektronikus utalványok felé tereli a munkáltatókat is. A reform fontos mozgatórugója a gazdaság kifehérítése, amire a legjobb adu az elektronikus kártyarendszer. A jövő egyértelműen erről szól, de a pénzügyi kultúra megváltoztatása, a bankkártyás fizetés elterjedése is időigényes folyamat. Ha azonban az új rendszer előnyei vitathatatlan túlsúlyba kerülnek a régivel szemben, akkor a mérleg nyelve már megállíthatatlanul kimozdul.

Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója
Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.