Egyelőre csak a megállapodás melletti elköteleződést erősítő jelzések érkeztek a magyar tárgyaló delegáció vezetőjétől, Fellegitől, aki a múlt heti washingtoni megbeszélései után lényegében teljes együttműködésről biztosította az IMF-et. Konkrét ígéret azonban nem hangzott el sajtónyilatkozatában az unió által kifogásolt ügyek gyors – és Brüsszel számára elfogadható – rendezésére. Ezért idehaza befolyásos pénzügyi körökben továbbra is úgy gondolják, hogy kétséges a kormány hajlandósága a megállapodásra.

Fellegi annyit mondott, hogy a kormány nyitott minden javaslatra, feltűnő azonban, hogy a kommunikációban részletekről nem esett szó – állítják a szkeptikusok, akik szerint Fellegi nem több, mint postás. Akik viszont bíznak a gyors megállapodásban, azzal kontráznak, hogy ilyen erejű elkötelezettséget a vitatott ügyek rendezésére nem vállalhatott a miniszter anélkül, hogy ne bírná a kormány felhatalmazását.

A kabinet látszólag az idő fogságában van, nem ér rá sokat bíbelődni a válaszokkal, mert az adósság újrafinanszírozása egyre nehezebbé válik. A rendelkezésre álló tartalékok néhány hónapra elegendők, és számolni kell azzal is, hogy több európai ország is aktív lesz a devizakötvény-piacon az előttünk álló időszakban. Ha ezt a kormány is így gondolja, a következő néhány napban állást kell foglalnia az EU tegnap nyilvánosságra hozott kifogásairól.

Egyes vélemények szerint azonban nem eszik olyan forrón a kását. E vélekedés szerint a kormánynak nem muszáj a devizakötvény-piacról beszereznie a szükséges forrásokat a lejáró hitelek visszafizetésére, ez megoldható „házon belül” is. Szóba jöhet a megmaradt nyugdíjvagyon (az is, ami már a kincstárban van, meg az is, ami még a 102 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnál), valamint a Mol-csomag is felhasználható. S nem is kell eladni a teljes pakettet, elég, ha egyfajta hitelfedezetként szolgál, vagyis átmeneti időre egy „baráti” befektetőnél parkol a csomag – mondják ilyen ügyekben járatos szakértők.

Ott van még a jegybank devizatartaléka is, amiről az utóbbi időben már nem beszélnek ugyan kormányzati politikusok, de ettől még igaz, hogy a tartalékhoz hozzá tudnak férni, ha akarnak. Ennek módja, ha a kormány a forintforrásaiért devizát vásárol a jegybanktól – kérdés persze, honnan teremtenek elő négy-ötmilliárd eurónak megfelelő magyar devizát.

A piacon tehát megoszlanak a vélemények, milyen hamar jutnak dűlőre a tárgyaló felek. Az egyik fél azt mondja, a kormány időhúzásra játszik, és van annyi muníciója, hogy ezt hónapokra el tudja húzni, nem kell mindenáron kötvényeket kibocsátania. Hátha addigra beáll a fordulat a világgazdaságban. Ennek azért ellentmond Orbán Viktor kormányfő többször is hangoztatott álláspontja, hogy az ország a piacról akarja magát finanszírozni. Márpedig IMF-megállapodás nélkül ez nem fog menni elfogadható áron, valószínűleg a recessziós környezet megváltozása után sem.

A másik oldal hisz a gyors szerződésben, őket viszont a kormány kiszámíthatóságának elmúlt másfél évben bekövetkezett jelentős csorbulása ejtheti gondolkodóba. A tárgyalások célra törő, de nem ellenséges hangvétele mindenesetre azt jelzi, hogy a lehetséges hitelnyújtók nem érzelmi alapon viszonyulnak a magyar kormány kéréséhez. Időnként felröppen a pletyka, hogy Orbán távozása lenne az egyik feltétele a megállapodásnak, de ezt mértékadó körökben képtelenségnek tartják. Vagyis elsősorban a magyar kormánytól függ, hogy lesz-e – és mikor – szerződés a hitelről.

Christine Lagarde IMF-vezérigazgató és Fellegi Tamás miniszter Washingtonban