Nincs kihez húzni?

Lapunk kérdésére egyik nagyobb, Magyarországon megtelepedett energetikai befektető sem kívánt beszámolni az Orbán-kabinet gazdaságpolitikáját illető üzleti várakozásairól.

Így udvariasan, de határozottan elhárította tudakozódásunkat mások mellett a német E.ON és RWE, a francia EdF, illetve GdF, az olasz ENI, valamint az amerikai AES képviselője is. Ez minden jel szerint az energiaipar moguljainak egyeztetett álláspontja. A konkrét okok cégenként némileg eltérhetnek, bár egyikük úgy fogalmazott: őszintén csakis káromkodni tudna.

Noha az Orbán-kormány intézkedései – az energiaárak infláció alatti emelése, illetve a válságadó – kétségtelenül szokatlan terheket róttak az ágazatra, ez ellen nyílt tiltakozás az elmúlt másfél évben egyikük részéről sem hangzott el. Forrásaink szerint a Magyarországnak megszavazott „türelem” egész magas, nemzetközi szinten dőlt el. Ennek megfelelően az anyaországok külön-külön kérhették a nálunk megtelepedett befektetőjüket, hogy időlegesen emelkedjék felül a kétségtelen veszteségeken. Egyes elemzők szerint balul sült el a közműcsoportok kereskedőkkel és távközlési befektetőkkel közösen tavalyelőtt év végén Brüsszelnek írt panaszos levele is. Ennek kapcsán magyar kormányilletékesek egyenesen az úgymond Moszkvába rohangáló egykori kommunistákkal vontak párhuzamot. Brüsszel pedig az energiaszektor tekintetében még egy vizsgálatot sem indított.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy tavaly év elején a honi energiacégeknek tapasztalataink szerint nagyjából az addig kormányzó szocialistákból is elegük volt. Noha a mostaninál nagyságrendekkel magasabb energiaár-emelést sikerült elérniük, köreikben azt az általános vélekedést tapasztaltuk, hogy túlságosan sok formális és kevésbé hivatalos hatalmi központnál kellett lobbizniuk a magasabb árakért és számukra megfelelőbb szabályozókért. Ezért kezdetben határozottan üdvözölték a tényleg központosított Fidesz színre lépését. Azzal együtt, hogy a cudar általános gazdasági környezeten túl máig erősek, de legalábbis ellentmondásosak a Fidesz befektetőellenes hangjai.

A szabályozókra ugyan nem mindegyikük panaszkodik, de az elégedetlenkedők részéről igen fajsúlyos vádak hangzanak el arra nézvést, hogy az Orbán-kormány a törvények gyakori változtatása révén bizonyos, formálisan vagy baráti szálakon hozzá kötődő üzleti köröknek biztosít milliárdos többletbevételeket. Akik távolabb ülnek az asztaltól, alig tudnak alkalmazkodni a gyors szabályváltozásokhoz, viszont úgy tartják: aki nyíltan az Orbán-kormány ellen megy, még nagyobbat bukhat. Ráadásul korábbi tapasztalataik tükrében még mindig nehezükre esik őszinte szívvel visszasírni a szocialisták idejét. Ez már-már kilátástalan érzéseket szülhet, viszont honi vagyonelemeiket ma csak értelmetlenül nagy veszteséggel lennének képesek elpasszolni.

Így látják az évet a feldolgozóiparban, a kereskedelemben

HANKOOK Optimistán tekint erre az évre Lee Sang Il, a kétezer embert foglalkoztató Hankook Tire Magyarország K . ügyvezető igazgatója, aki szerint bár a világpiaci környezet továbbra is ingatag és folyamatosan változik, a 2012-es év kihívásaira azonban a folyamatos fejlődéssel kell válaszolni. A Hankook előrehaladott tárgyalásokat folytat több európai prémiumautó-gyártóval a jövőbeni együttműködésről. (B. J.)

CONTINENTAL Globális autóipari beszállítóként a Continental alapvetően ott működtet gyárakat, ahol az ésszerű és hatékony, továbbá ahol a beruházáshoz tartozó keretfeltételek is teljesülnek – állítják a cégnél. A világszerte 164 ezer, Magyarországon 6300 főt foglalkoztató konszern az elmúlt hét évben Magyarországon 275 millió eurót fektetett be, 2012-ben további 60 millió eurós bővítést tervez. (B. J.)

BOSCH A cég szerint a hazai politikai és gazdasági tényezők minimálisan befolyásolják az itteni működésre: a cégcsoport tevékenységét globális jelenléte miatt elsősorban a világpiaci trendek határozzák meg. Fontosnak tartják a hazai műszaki felsőoktatás és a szakképzés területén a vállalatok és az oktatási tárca szoros együttműködését; az üzleti szféra és a műszaki felsőoktatás közötti szakmai kapcsolat erősítését. (B. J.)

TESCO Arra számítanak, hogy a gazdasági válság miatt a vásárlók döntéseiben még nagyobb jelentőséget kap az ár-érték arány, felértékelődik az akciók szerepe. Úgy látják, a kereskedőknek minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kell fektetniük az akciós kínálat kialakítására. Az expanzív terjeszkedés helyett elsősorban a sokcsatornás stratégián és a szolgáltatások bővítésén lesz a hangsúly. (B. Z.)

AUCHAN A jelenlegi gazdasági helyzetben legfeljebb abban reménykednek, hogy országos szinten nem fog visszaesni a fogyasztás, amely immár évek óta csökkenő tendenciát mutat. Ezzel együtt is optimisták, bíznak a versenyhatóságok pozitív döntésében a hét Cora áruház megvásárlása kapcsán, ami által bővül a vásárlói körük. Azzal is tisztában vannak, hogy nem ígérkezik éppen könnyűnek az előttünk álló időszak. (B. Z.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.