Álomjutalom az Apple-vezérnek

378 millió dolláros – 92 milliárd forintos – juttatásban részesül Timothy Cook Apple-vezérigazgató a tavalyi, kiemelkedően sikeres üzleti év után –legalábbis ezt a javaslatot terjesztik a számítástechnikai óriáscég február végi közgyűlése elé.

A korábbi orvosi kezelései alatt Steve Jobsot helyettesítő üzletembert a cégalapító halála után véglegesítették a poszton. S hogy Cook érdekeltségét erősítsék az árfolyam magasan tartásában, a bónuszt – 1,8 millió dollárnyi készpénzt leszámítva – részvényekben adják ki a következő öt évben. Cook alapfizetése 900 ezer dollár volt tavaly. E mellé augusztusban már kapott egy egymillió darabos, szavazati jogot nem biztosító részvényből álló csomagot is.

Art Levinson, az Apple igazgatóságának elnöke jelezte, hogy a 376,2 millió dolláros részvényjuttatás kiszámításánál „nem ortodox” módszerrel jártak el, azaz nem vettek fi gyelembe semmilyen képletet, és viszonyítási alapként sem vették figyelembe az iparágban irányadó javadalmazási mutatókat. A számítástechnikai óriáscégnél – amely egy időre tavaly a világ legértékesebb vállalata címet is birtokolta – bevett szokás a részvényjuttatás: tavaly novemberben a menedzsment hat tagja kapott 150-150 ezer részvényt, melyeket 2013 és 2016 között adnak ki számukra.

Összehasonlításképp: Steve Jobs évi egydolláros javadalmazásban részesült, halálakor 5,5 millió Applerészvénnyel rendelkezett. Ennek jelenleg 2,3 milliárd dollár a piaci értéke. A részvényárfolyam tavaly 26 százalékot emelkedett, felívelése immár harmadik éve töretlen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.