Nincs más út, csak az IMF

Nincs már alternatívája az IMF-megállapodásnak, ugyanis tavasztól el kell kezdeni a reorganizációs hitelek visszafizetését – ez a vélemény a kormánytagok és a fideszesek között. A hitelek visszafizetése nagyságrendileg 1200-1500 milliárd forintos kiadást jelent. Ezt fejelné meg egyes számítások szerint 600-700 milliárd forinttal a Nemzetközi Valutaalap által a hitelért kért program végrehajtása.

Vezető fideszes politikusok munkatársunknak azt mondták: „nem lehet pontosan tudni, hogy ez összegszerűen mit is jelent, amíg nincs konkrét megállapodástervezet”. Arra emlékeztettek ugyanakkor: a Brüsszelnek korábban megküldött konvergenciaprogram, illetve a Széll Kálmán Terv is tartalmazza a valutaalap által elvárt lépéseket – igaz, ezek egy részét, mint a közösségi közlekedés konszolidációját, végül nem hajtották végre. Kormánypárti politikusok úgy látják, ha az IMF ragaszkodik is a feltételek teljesítéséhez, minden bizonnyal nem azt határozza meg, hogy például milyen gazdasági-pénzügyi-technikai eszközökkel történjen az egészségügy racionalizálása, hanem azt, hogy amit kér, milyen források felhasználásával teljesítheti a kormány (tehát a jegybank devizatartaléka nem jöhet szóba).

Herman Van Rompuy, az EU elnöke, Christine Lagarde, az IMF vezetője és José Manuel Barroso, az EB elnöke a tavaly novemberi G20-csúcson – A két hitelnyújtó kemény feltételeket támaszt
Herman Van Rompuy, az EU elnöke, Christine Lagarde, az IMF vezetője és José Manuel Barroso, az EB elnöke a tavaly novemberi G20-csúcson – A két hitelnyújtó kemény feltételeket támaszt

Orbán Viktor karácsony előtt bejelentette a Hír TV-ben: januárban nem lesz kormányátalakítás. Majd a miniszterelnök most vasárnap ezt megerősítette az MTI-nek adott interjúban. Miközben jelezte, mindez nem azt jelenti, hogy mindenkivel elégedett lenne. – Az IMF-tárgyalások előtt az ország eminens érdeke, hogy stabilitást sugározzon – mondták ezzel kapcsolatban forrásaink. Lázár János Fidesz-frakcióvezető vasárnap szintén beszélt a kormányátalakításról, nyárra datálva azt. Egyes vélemények szerint Orbán Viktor az IMF-megállapodás politikai megvalósíthatóságához keres „új fiúkat”. A kormánytagok valószínűleg számítanak arra, hogy az IMF-fel kötendő hitelszerződés megszorítással jár. Az egyik kormánypárti politikus például arról beszélt, hogy nem szívesen képzelné el magát Réthelyi Miklós helyett humáncsúcsminiszternek: az egészségügy, a gyógyszerkassza, az oktatás, a szociális szféra esetében forráshiány, pénztelenség társul majd a nagy rendszer-átalakító programhoz.

Bár Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter nyilatkozatai arról szólnak, hogy az előtte álló megbeszélések „viszonylag gyors döntéshez vezethetnek” a hivatalos tárgyalásokról, fideszes politikusok elhúzódó egyeztetésekre számítanak. Azt sem zárják ki, hogy csak valamikor tavasszal kerül pont az IMF-hitelszerződésre. A tárgyalások során a magyar fél kezében nem lesz adu ász, de erős lapok azért lesznek – tették hozzá forrásaink. Az egyik vezető fideszes munkatársunknak ezt a kijelentést azzal támasztotta alá, hogy az EU nem engedheti meg magának egy újabb tagország bedőlését.

– Gazdaságpolitikai értelemben a kiszivárgott IMF-feltételek nem irracionálisak, sőt az ország érdekeit képviselik – mondta lapunknak Békesi László közgazdász, egyetemi tanár, volt pénzügyminiszter. Ráadásul szerinte nem is feltétlenül arról szólnak, amit azonnal meg kell és lehet lépni, hanem egy 2014-ig kirajzolódó pályát mutatnak. Az például egyértelmű, hogy ebben az évben nem lehet kivezetni a különadókat, különben összeomlik a költségvetés. A közösségi közlekedés átalakítását sem lehet egy év alatt megvalósítani. A szociális juttatások rendszerének átalakítása pedig nem azt jelenti, hogy a rászorultság elvének további megnyirbálását, a támogatások csökkentését kívánja az IMF, hanem épp ellenkezőleg. Valójában implicit módon az adórendszer átalakítását célozza, amely jelenleg úgy támogatja a családokat, hogy a magasabb keresetűeknek ad kedvezményeket.

Békesi szerint a feltételeket akkor tudja bevállalni a kormány, ha szembe tud nézni azzal, hogy a megállapodás alternatívája a fizetésképtelenség. Szerinte az Orbán-kormány a jelenlegi összetételében erre nem képes, ezért hosszú, keserű megállapodási folyamat áll előttünk. Mint mondta, azt is látni kell, hogy az IMF felvetései nem egy-egy paragrafusról szólnak, hanem önmagukban is hatalmas ügyekről, például az alaptörvényről. Ma már nem elsősorban gazdaságpolitikai kérdésekről van szó, mint mondjuk fél évvel ezelőtt; az Európai Unió és az USA is a demokráciai deficitet tartja elsődlegesen szem előtt, s a demokráciát megsemmisítő lépések korrekcióját követeli.

Vértes András, a GKI Gazdaságkutató elnöke szerint amennyiben a miniszterelnök nem csinál egy politikai és gazdasági hátraarcot, akkor a Fideszen belülről jön egy Brutus, és megcsinálják vele, Orbán nélkül (fideszes politikusok szerint azonban még mindig erős az egység Orbán mögött). A megállapodáshoz vezető út legrosszabb forgatókönyvét is felvázolta, amikor is a pénzügyi szakadékból csak a nemzetközi intézmények húzhatják ki az országot. Arra a kérdésre, hogy szerinte mikorra születhet meg a megállapodás, azt válaszolta, az Orbán-kormány hibás és ésszerűtlen lépései kiszámíthatatlanok. – A racionalitás alapján a nemzet érdekeit kellene szem előtt tartani, és fel kellene hagyni azzal a tévhittel, hogy a kommunikáció helyettesíti az ésszerű politizálást – mondta Vértes András.

Tárgyalási feltételek

- jegybanki függetlenség,

- erős Költségvetési Tanács,

- szigorúbb költségvetési politika,

- válságadók mérséklése, kivezetése,

- az ad hoc gazdaságpolitika leállítása,

- a szociális juttatások rendszerének átalakítása,

- a közösségi közlekedés átszervezése,

- magáncsőd intézményének bevezetése (ezt korábban nem támogatta a kormánypárt).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.