Titkos munkacsoport tárgyal a Malévról

Lapunk információi szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban munkacsoport alakult, tagjai a Ma lévüggyel foglalkoznak, de hogy pontosan mivel, azt nem tudni.

Jelentésüket a miniszter kapja meg. Hogy pontosan milyen kérdéseket vitatnak meg és milyen felkérésre, arra lapzártánkig nem kaptunk választ a minisztériumtól. Úgy tudjuk, a csoportot a minisztérium egyik államtitkárságán dolgozó Schneller Domonkos, a XI. kerületi Fidesz egyik prominense vezeti. Részt vesz a munkában Ferenczi Zsolt, a Hunalpa pilóta-szakszervezet korábbi szóvivője, akit Schneller bizalmasaként tartanak számon. Rajtuk kívül Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság légügyi elnökhelyettese és Veres Zoltán műrepülővilágbajnok, korábbiMalév-kapitány, jelenleg pedig a Nemzeti Közlekedési Hatóság légügyi ellenőrzési osztályának vezetője dolgozik a csoportban. A Malév közgyűlését mára hívták össze, ahol a cég tőkerendezéséről döntenek. Legutóbb a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ötmil liárd forint kölcsönt nyújtott a légitársaságnak, amelynek további tőkére van szüksége. Erről ma a kormányon belül is egyeztetnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.