Az IMF és Orbánék: Hívő kormányzat
A tárca nélküli miniszter szilárd meggyőződése, hogy egyenrangú partnerek ülnek majd az asztalnál, az előfeltételek nélküli informális megbeszélésen. Nem is lehet ez másképp, hiszen Orbán Viktor világossá tette, hogy mint részvényesek a saját bankunkhoz fordulunk segítségért.
Bármiről tárgyalhatunk, de nem fogadunk el bármilyen feltételt – szögezte le tegnapi forintmentő sajtótájékoztatóján Fellegi. És nem is üres kézzel megyünk, kívánságlistánk élén az elővigyázatossági-készenléti hitel szerepel (P-SBA), ami már mutatja is rugalmasságunkat, hiszen a frontvonalból visszavont, az IMF kipaterolójaként nevet szerzett Matolcsy György eleinte „amolyan biztonsági védőhálóként” funkcionáló elővigyázatossági megállapodást szeretett volna kötni a nemzetközi szervezettel. A lényeg: ne kelljen pénzt lehívni a keretből, s ami még fontosabb: kívülről senki se szólhasson bele a szuverén magyar gazdaságpolitikába. Dirigensből nem kérünk. A magyar álláspont külső politikai nyomásra, az államadósság bóvli kategóriába történt leminősítése után enyhült meg annyira, hogy ma már beszélhetünk „valamilyen” készenléti hitelről. Amiből persze egy centet sem hívunk le, inkább dupla annyiért a piacról finanszírozzuk magunkat. Miért is ne?
Eközben tegnap az állampapírhozamok már átlépték a 11 százalékos küszöböt, s ha így megy tovább, finanszírozhatatlanná válik az az adóssághegy, amit a Fidesz-kormány legnagyobb sikereként 22 095 milliárd forintról 22 931 milliárdra sikerült „lebontani”. Az euró és az országkockázat pedig a csillagos egekben jár. Hogy ezért ki a felelős? Az elmúlt nyolc év, az euróválság, Brüsszel, az IMF, a spekulánsok és persze a média. Mindenki. De a kormány semmiben sem hibázott, mert képtelen erre. Önmagába vetett hite viszont hatalmas. Csakhogy a pénzpiac nem a hitéleti tevékenység színtere. Az IMF és a keményebb tárgyalópartnernek ígérkező EU a tényekre lesz kíváncsi, nem éri be az ígérgetésekkel. Amit itthon el lehet még adni, arra odakint nincsen vevő. Sőt, ha tetszik, ha nem, kemény feltételeket fognak szabni. Garanciát kérnek a jegybanki függetlenségre, az uniós alapjogok tiszteletben tartására, és halmazati büntetésként negyedévente szembesítik vállalásaival a kormányt.
A kormány mondhat erre nemet, megleszünk az IMF–EU-hitel nélkül is – ezt a tárgyaló delegáció tagja, Pleschinger Gyula vetette oda a médiának. Valóban? Negyvenszázalékos veszteséggel megszabadulunk a nemzeti kincsként kezelt Mol-pakettől, elköltjük a magánnyugdíjkasszákban lévő utolsó milliárdokat, s furmányos módon a jegybanki devizatartalékból is lecsípjük a szükséges összeget?
És akkor Európa közepén teszünk egy újabb, hatalmas lépést a csőd és a teljes elszigeteltség irányába? Felelősen gondolkodó ember ilyen esetben inkább a kisebbik rosszat választja.