Az árfolyam hatása a kormány kommunikációjára: Arany

Az év végi törvényhozási hajsza és az új alaptörvény méltó operaházi megünneplése után van mit kipihenniük a kormánypárti politikusoknak.

Érthető, hogy nem foglalkoznak olyan apróságokkal, mint a rekordméretű befektetői országkockázat és a 321 forinttal új negatív csúcsot felállító euróárfolyam. Különben is az árfolyamnak az a dolga, hogy mozogjon: egyszer le, másszor fel.

Csakhogy olyankor, amikor a világ figyelme Magyarországra szegeződik, a nemzetközi sajtó a demokratikus rendszer leépítéséről és az ez ellen szervezett tüntetésekről cikkezik, a befektetők pedig a pénzükért aggódnak – illik megszólalni. Mondani valamit. Persze nem bokszterpeszbe állva, s nem magyarázkodásokba bonyolódva, kioktató hangon, mint azt megszokhattuk. S nem is olyan stílusban, mint a miniszterelnöki szóvivő tette, aki a jegybanktörvényről Brüsszelnek kedden még nyeglén azt üzente, hogy „ha kell, konzultálunk”.

Tegnap, amikor „helyzet” volt, semmitmondó „konzervinterjúkkal” volt kénytelen beérni a média, s rajta keresztül a társadalom. Egészen 14.45-ig. Akkor dobták oda koncként a nemzetgazdasági tárca közleményét.

E hétsoros zsengében azt állították, hogy a forintárfolyam jól láthatóan nem a gazdaságpolitikára reflektál, hanem azt a közelgő IMF/EU-tárgyalások mozgatják. És ez így is lesz, amíg az IMF vezetése január 18-án dönt a nekünk ajánlható hitel formájáról. Slussz.

Hogy mit tesz eközben a kormány az euróárfolyam letöréséért, az titok marad. Persze lehet, hogy a hallgatni arany elvét hagyják érvényre jutni, abban bízva, hogy a szilenciummal nem okoznak még nagyobb kárt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.