Két napja feltettem a Népszabadság internetes oldalára egy írást (Mennyire jogos az aggódás a betétek biztonsága miatt?) arról, hogy beszélgetésekben egyre gyakrabban kerül szóba a bankbetétek lehetséges államosítása. Tőlem is mind többen kérdezik, hogy mit csináljanak megtakarításukkal. A cikkben igyekeztem világossá tenni, miért nem tartom elképzelhetőnek az államosítást. Amit az emberek még úgy, ahogy lenyeltek a magán-nyugdíjpénztári vagyon elvételekor, a betétállomány esetében nem fogadnák el.

A magán-nyugdíjpénztári megtakarítás ugyanis egy – sokaknak távoli – jövőbe tűnő, rövid távon hozzá nem férhető befektetés volt, ezért elvesztése sem keltette a személyes egzisztencia kiszolgáltatottságának érzetét. A bankbetétek államosítása viszont elementáris erejű ellenállást váltana ki, s a népharag bizonyosan elsöpri azt a kormányt (bármelyiket), amelyik így próbálná megoldani az ország finanszírozását. Orbánék pedig nagyon szeretik a hatalmat. Ráadásul az állam helyzete sem tesz szükségessé ilyen lépést – a cikkben megkockáztattam, a jövőben sem fog.

A megnyugtatónak szánt írásomhoz küldött hozzászólások több tanulsággal szolgáltak. A netes világ tizedik soros huligánjai, a trollok persze nagy zajt csaptak (jobbról, balról egyaránt), de a józanabbak sem mindig tudták türtőztetni magukat. Nem tekintem releváns mintának a közel 100 kommentet, pusztán megállapítom, hogy a cikkhez írók túlnyomó többségének lesújtó véleménye volt az Orbán-kormány politizálásának kiszámíthatóságáról. Több bejegyzésben is felbukkant a szerző naivitására utaló megjegyzés, sőt, volt, aki garanciát kért arra az esetre, ha a kormány mégis államosítaná a lakosság pénzét.

Hangsúlyozom, a cikk mondandója az volt, hogy erre aligha kerül sor. Még mindig megvan a remény, hogy vagy az IMF – vagy a devizatartalék és utána az IMF – segítségével elkerüljük a legrosszabbat, az államcsődöt és az ezzel járó – vagy ezt egy végső eszközzel, amilyen a betétek államosítása, egy időre elodázó – helyzetet. Az Orbán-kormányba vetett bizalom sokat apadt az elmúlt évben, de ez nem elég ok arra, hogy a legszélsőségesebb intézkedések bekövetkeztére készüljek.

A közbeszédben ez mégsem tartozik a lehetetlenségek kategóriájába. S mint egy hólabda, kerekedik, gömbölyödik, ahogy megül a gyanakvás az ország különböző szegleteiben. A legegyszerűbben a kormány vehetné elejét a spekulációknak, ha új irányba fordítaná a gyorsnaszádot. A nagy ívű társadalom- és gazdaságpolitikai elképzelések mellett nem ártana gondoskodni az ország mindennapi finanszírozásáról sem.

A legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén ugyanis nem egymillió új munkahely jön létre Magyarországon, hanem ennyi szűnik meg. S nem a 6-7 százalékos gazdasági növekedés csillapítása miatt kell majd kamatemelést követelni a jegybanktól, hanem a két számjegyű visszaesés pusztító hatásainak tompításáról kell majd egyezkednünk a hitelezőinkkel. Már ha maradnak.