Dinamikusan hajt az Audi

2015-re világelső akar lenni a prémium kategóriában az Audi, mely a következő években több új gyárat épít.

A magyarországi telephelyét is bővítő Audi konszern 2016-ig a tervezett 10 milliárdnál 3 milliárd euróval többet költ új gyárak építésére, meglévő üzemek bővítésére és új modellek fejlesztésére. Rupert Stadler konszern-elnök szerint ennek alapja a továbbra is növekvő kínai és ismét ígéretes észak-amerikai piac.

A program keretében a jelenleg 32 modellből álló választékot három éven belül 42-re bővíti a német cég, mely továbbra is a legkorszerűbb technológiákra összpontosít: 2012-ben 1200 könnyűszerkezetes és villanyautós szakembert vesz fel az ingolstadti fejlesztési központba.

Magyarországi telephelyét 900 millió euró értékben bővítő német Audi győri motorgyára és járműüzeme napjainkban hétezernél több embernek biztosít munkát, és ez a szám egy telejsen új autógyár felépülésével két éven belül tízezerre nő, a beszállítók pedig további húszezer munkahelyet jelentenek majd.

A német társaság tíz éven belül kétszeresére növel kapacitását. Az Audi AG 2010-ben 1,1 millió, idén december elsejéig 1,193 millió autót értékesített, ezzel a célegyenesbe ért az idei évre kitűzött 1,3 millió darabos cél felé. A novemberben világszerte eladott 111,4 ezer autó 28 százalékos növekedést jelent, miközben jelentősek az eltérések: Brazíliában 110 százalékkal, Kínában 69 százalékkal, Indiában 66 százalékkal, a márka szempontjából meghatározó európai piacon pedig 18 százalékkal több új Audi kelt el. Peter Schwarzenbauer, az Audi AG igazgatótanácsának értékesítés és a marketing területeiért felelős tagja szerint: „Nyugat-Európában a helyi trend ellenében növekedünk, amelynek eredménye minden eddiginél magasabb piaci részesedésünk. Németországban 2008 óta először értékesítünk ismét évi 250 ezer autót.“ A világelsőség eléréséhez évi kétmillió autó a cél, ezzel az Audi már megelőzhetné az évek óta listavezető BMW-t. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.