KPMG: halat is, hálót is!

Magyarország vezető szakmai szolgáltató társasága immár harmadik éve hirdette meg Felelős Társadalomért programját, amelyben civilszervezeteknek kínált probono szakmai támogatást, valamint pénzadományt, melyet működési költségeik fedezésére használhatnak fel.

A KPMG magyarországi irodája 2009-ben indította el társadalmi befektetési programját, hogy segítse a hátrányos helyzetű gyermekek oktatásával foglalkozó közhasznú nonprofit szervezeteket. Mára az oktatás mellett az egészségügy lett a másik fókuszterület.

Idén rekordszámú, közel 110 pályázat érkezett a felhívásra. A pályázatok elbírálása alapján 2012-ben az alábbi szervezetek kapnak pénzbeli és pro bono szakmai támogatást: Gézengúz Alapítvány, Mosoly Alapítvány, Magyar Williams Szindróma Társaság, Pécs–Normandia Lions Club.

Szabó István, a KPMG CR-menedzsere elmondta, hogy a program két alapvető hazai problémára próbál hathatós választ adni: amagyarországi nonprofit szervezetek forrásai (állami, vállalati,magánadományok) az elmúlt években jelentősen beszűkültek, azok is elsődlegesen projektekre irányulnak. Ezáltal a szervezetek alapműködésének finanszírozása, fenntartása különösen nehéz helyzetbe került. A másik jelentős probléma a nonprofit szervezetek átláthatóságának és menedzsmentismereteinek hiányossága.

Tudásmenedzsment

A válság mindkét problémát felerősítette, hiszen csak azok a szervezetek képesek jobban reagálni a változásokra, amelyek modern vezetési eszközrendszerrel rendelkeznek, és azok tudnak hatékonyabban forrásokhoz jutni, amelyek átláthatóan működnek. A KPMG értelmezésében a vállalatok társadalmi felelősségvállalása (CSR) akkor hatékony, ha az szoros kapcsolatban áll a vállalat alaptevékenységével, azzal segít, amiben a legerősebb kompetenciákkal rendelkezik. A KPMG esetében ez elsődlegesen a könyvvizsgálat, adótanácsadás és üzleti tanácsadás. Fontos szempont továbbá a munkatársak aktivizálása – hangsúlyozta Szabó.

Mit mondanak a nyertesek?

„A Gézengúz Alapítvány regionális központjaival hálózatos formában vezetett ellátási modellje sok új kihívást hozott szervezetünk működtetésében. Az alapítvány érzékenyen követi és segíti az országban a legveszélyeztetettebb országrészek csecsemőellátását. A pénzügyi és szervezeti menedzsment felvetődő kérdéseiben kaptunk egy kézfogást és támogató együttműködést egy professzionális működő cégtől. Időben és térben a legnehezebb pillanatban kaptuk meg ezt a támogatást és segítő iránymutatást!”

„A Mosoly Alapítvány több mint tíz éve foglalkozik mese- és művészetterápiával. Az ezalatt összegyűlt terápiás tapasztalatot szeretnénk a KPMG-vel való együttműködés keretében egy látszólag szokatlan területen alkalmazni: cégek és vállalatok számára szervezett csapatépítő tréningeken és önkéntes programokban használható módszerekké fejleszteni. Alapítványunk az így kialakított képzési csomagok és programok kiajánlásával, illetve ezek szervezésével szeretné bővíteni forrásteremtési lehetőségeit.”

„A Magyar Williams Szindróma Társaság 1999 óta segíti a rászoruló Williams-szindrómás és más ritka betegséggel élő gyermeket nevelő családokat. Családi táboraink, szabadidős programjaink segítségével a gyerekek fejlődhetnek. A KPMG lehetővé tette támogatásával, hogy a nehéz körülmények között is fenntarthatóan tovább működhessünk, és segíthessünk a hozzánk fordulóknak.”

„A Pécs–Normandia Lions Club célja, hogy a klub által működtetett ingyenes szülőszállás, valamint az ingyenes családi napközi működtetésének anyagi támogatása mellett javítsuk hatékonyságunkat. A KPMG tanácsot tud adni szervezetünk fejlesztésére, a Lions-ház, valamint a két alaptevékenység költséghatékony működtetésére.”

Terápiás foglalkozás a Gézengúz Alapítványnál
Terápiás foglalkozás a Gézengúz Alapítványnál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.