Dióhéjban

Fiatal tehetségeket karol fel a Mol

A Mol Tehetségtámogató Program művészeti-tudományos pályázatára ebben az évben 266 pályamunkát nyújtottak be olyan 10–18 év közötti fiatalok, akik a zene, képzőművészet és a természettudomány területén komoly sikereket értek már el. A Mol Új Európa Alapítványának kuratóriuma közülük 74 fiatalnak ítélt meg összesen 15 millió forint támogatást eszközvásárlásra és útiköltségre. Az Új Európa Alapítvány a Mol Tehetségtámogató Programon keresztül 2006 óta segíti a kiemelkedően eredményes és rászoruló fiatalok pályafutását, eddig több mint 2400 pályázó nyerhette el a támogatást. A Mol figyelemmel kíséri azon támogatottjai pályafutását is, akik már betöltötték a 18. életévüket, és további jó eredményeiket külön elismeréssel díjazza a Mol Tehetségtámogató Klasszis kategóriában. Ebben a kategóriában 2011-ben összesen hét fiatal nyert el támogatást a színház-, a képző-, a zene- és a táncművészet, valamint az informatika területén, összesen közel másfél millió forint értékben.

Öreg hárs az Év Fája

2011-ben az Év Fája díj mellett az Ökotárs Alapítvány kiosztotta a Hős Fa címet is. A két nyertes egy-egy hársfa lett, az egyik Felsőmocsoládról, a másik Ötvöskónyiból. A versenyt immár másodszor rendezte meg Magyarországon az Ökotárs Alapítvány, csatlakozva az Európai Év Fája versenyhez; így a felsőmocsoládi hársfa nemzetközi szinten is megküzdhet majd az Év Fája címért. A Hős Fa címet a zsűri azért ítélte az ötvöskónyi hársnak, mert az, bár élete már többször is veszélybe került, hősies módon minden csapást túlélt. Idén összesen 92 fát neveztek. Az Év Fája egy speciális kezelésre feljogosító utalványt kapott, a Hős Fa jutalma egy állapotfelmérő szakmai vizsgálat és kezelési javaslat.

Az Accenture-pályázat

Képességek a sikerért 2011 címen pályázatot hirdetett az Accenture tanácsadó cég a civilszervezeteknek. A pályázat olyan kezdeményezéseket támogat, amelyek középpontjában a képességek fejlesztése áll. Idén a Miskolci Autista Alapítványt, a Hátrányok Dacára Alapítványt és a LEA Alapítványt díjazta. Az alapítványokkal az együttműködés nem csupán pénzügyi támogatást, hanem az Accenture dolgozóinak önkéntes támogató munkáját is jelenti. Az Accenture ezzel a társadalmi felelősségvállalási programjával, amely a Képességek a sikerért elnevezést kapta, ahhoz a célhoz kíván csatlakozni, amely szerint 2015-ig civilszervezetek segítségével szerte a világon 250 000 embernek segít olyan képességeket szerezni, amellyel könnyebben talál munkát vagy sikeresebben megvalósíthatja vállalkozását.

Önkéntesek a Tescóban

2011 az önkéntesség európai éve, melynek célja, hogy a társadalmi ügyek kapcsán mozgósítsa mind a civil, mind az állami, mind pedig a vállalati szereplőket. Az európai év lehetőséget teremtett a Tesco számára is, hogy munkatársai bevonásával még inkább felhívja a figyelmet az önkéntes munka fontosságára. Magyarországon idén már 29 településen újult meg számos helyi intézmény és közterületi helyszín a Tesco több száz önkéntesének köszönhetően. Idén ez idáig több száz önkéntes Tesco-munkavállaló több mint 2600 munkaórában vett részt valamilyen önkéntes akcióban. Ez nyolcórás munkanapokkal számolva összesen 325 munkanapot jelent, amelynek keretében 32 intézmény, valamint hét közterületi helyszín szebbé tételéhez járultak hozzá országszerte 29 városban. Jellemzően nevelési és oktatási intézmények, kórházak, gyermekotthonok kaptak támogatást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.