Kínkeservvel tartható a hiánycél

Az államháztartás hiánya jövőre a hazai össztermék (GDP) 3,7 százaléka lehet, s ebben már benne van a Magyar Bankszövetséggel kötött megállapodás 0,4 százalékos hiánynövelő hatása is – derül ki a Magyar Nemzeti Bank tegnap publikált előrejelzéséből.

Ez jóval magasabb ugyan a kormány által kőbe vésett 2,5 százaléknál, de a hiány mégis tartható – igaz, ennek nagy ára és kockázata van. A prognózis szerint a már elhatározott adó- és járulékemelések, valamint a kormányzati kiadások visszafogása önmagában nem elegendő a hiánycél eléréséhez a romló makrogazdasági környezetben. Ahhoz, hogy ez teljesülhessen, és három százalék alá lehessen szorítani a hiányt, a központi szabad tartalékokat törölni kell. Ez a kétszázmilliárd forintos országvédelmi alapra és az ötvenmilliárd forintos kamatkockázati tartalékra vonatkozik. A jegybanki elemzők szerint így 2,8 százalékosra vihető le a hiány. Véleményük szerint tehát nem elegendő a költségvetési törvényben lefektetett kormányzati szándék, miszerint 2012. szeptember végéig nem lehet hozzányúlni ehhez a két forráshoz, hanem el kell felejteni azokat.

Ahhoz azonban a külső körülményeknek igen szerencsésen kell alakulniuk, hogy ezt a 250 milliárdot az utolsó forintig meg lehessen takarítani. Az euróövezeti válság, a forintárfolyamba is beépülő országkockázat mind olyan bizonytalansági tényező, melyek szükségessé tehetik a tartalékok idő előtti mozgósítását. Tartalékok nélkül nagyon kiszolgáltatottá, sérülékennyé válik az ország – szögezik le az elemzők. Utalnak arra is, hogy a büdzsé újraszabásával elfogadott 320 milliárd forintos kiigazítás részét képező, a fejezeti kiadásoknál érvényesített 52 milliárdos kormányzati zárolás nyomán a hiány akár 2,6 százalékosra csökkenhet.

Magyarország azonban kifogyott a mozgósítható pénzeszközökből, amelyek átmenetileg segítették orvosolni a bajokat, betömködni a lyukakat. Az idei költségvetést a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások rekvirálása mentette meg, e nélkül 5,4 százalékos lenne a deficit, ezzel szemben a 4,2 százalékos plusszal büszkélkedhet kifelé a kormány.

2013-ra azonban egyetlen forint sem marad ebből a forrásból, míg a különadókat teljesen ki kell vezetni a rendszerből, s a bankadót is meg kell felezni – legalábbis ezt vállalta a kormány. A félszuperbruttó megszüntetésével és más adókönnyítésekkel a GDP 1,2 százalékának megfelelő hiánynövelést enged a kormány, ám a másik oldalon csak 0,9 százalékot tud megfogni a dologi kiadások és az állami bérek befagyasztásával és a szociális kiadások megnyirbálásával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.