Nem módosítania, visszavonnia. Az Európai Bizottság elnöke nyomatékosan ezt tanácsolta a magyar miniszterelnöknek. Martonyi külügyminiszter szerdán reggel közölte, hogy ezt a tanácsot a kormány nem fogadja meg. Módosít, de nem von vissza. Hát jó. Akkor viszont aligha lesz új IMF-hitel, mivelhogy a valutaalap a Barroso vezette EB felhatalmazása nélkül nem tárgyalhat egy uniós országgal. De mit kapunk vagy kaphatunk helyette?

Elvileg pénzt a piacról. De csak elvileg. Tudniillik a piacon értékesített államkötvényeink kamata (hozama) kilenc százalék körül jár, veszedelmesen közel ahhoz a 9,5 százalékpontos határhoz, amikor a befektető arra utasítja a brókerét, hogy ilyen áron már ne vegyen kötvényt, mert az adós (Magyarország) a kamatfizetéshez szükséges pénzt végképp nem tudja majd előteremteni. Amit a Moody’s a maga „bóvli”-minősítésével nem ért el, azt a 9,5 százalék eléri. A befektetők vásárlás helyett tömeges eladásba fognak, vállalva a veszteséget, mert a bóvli áron eladott kötvény hozama is bóvliáras. Ha se IMF, se piaci pénz, akkor működésbe kell hogy lépjen a Magyar Nemzeti Bank valutatartaléka. Az egyetlen létező forrás. Elkezdhetjük felélni azt a bizonyos 35 milliárd eurót, a Magyar Köztársaság tulajdonát, melynek a rendeltetése a legkisebb mértékben sem ez.

Ha a piac aztán észleli, hogy mi olvadó tartalékainkat éljük fel, akkor a helyzet rohamosan romlik tovább – bankvonalon.

A magyar bankok, mivel él velük szemben a gyanúper, hogy tömegnyi államkötvényt birtokolnak, amelynek a törlesztése napról napra kétségesebbé válik, maguk is képtelenek lesznek az adósságleveleiket (bankközi hiteleiket) megújítani, és akkor tapintható közelségbe kerül magának a bankrendszernek az összeomlása. Riogatnék? Egyáltalán nem. Ezeknek a pénzügyi folyamatoknak megvan a maguk több helyről és helyen (Görögország, Argentína) követhető logikája.

Eközben a nemzetgazdasági miniszter azt várná el az MNB-től, hogy vállalati kötvényeket vásároljon, és vigye le, de legalább tartsa szinten a kamatlábat. Tény, hogy annak a 35 milliárdnak egy része mozdítható volna a nemzetitőke-építés (CBA, Rába) szolgálatában. Az MFB–MNB–kormány útvonalon kiépíthető volna a nemzeti tőke számára egy hosszú lejáratú, alacsony kamatozású hitelkonstrukció. Amúgy azonban isten óvjon bennünket attól, hogy magyar vállalatok tömegével bocsássanak ki totálisan bizonytalan hátterű kötvényeket, s ezeket az MNB, melynek nincsen apparátusa egy adott vállalat bonitásának mérlegeléséhez, felvásárolja. Ilyen hazárdjáték nem folyhat.

Végső soron lehetséges a tartalék egy (kis) hányadának növekedési célok szolgálatába állítása, de csak ha az IMF-hitelt megkaptuk. Ha nem, akkor a tartalék lélegeztetőgéppé konvertálódik, amely minden oxigént elszív az „egyéb” célok elől.