Hernádi válaszolt az ügyésznek

November 29-én hallgatta ki tanúként Budapesten a Központi Nyomozó Ügyészség Hivatala a Mol–INA-üggyel kapcsolatban Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját – számolt be a zágrábi Jutarnji List vasárnapi száma. Az információ nem először kapott nyilvánosságot, a lap részletesen idézett a Mol vezérigazgatójának tanúvallomásából. E szerint nagyon nehezen lehetett kapcsolatot kiépíteni Ivo Sanaderrel, ezért a Mol egy lobbista segítségét vette igénybe, Wim van Velzen, az Európai Néppárt egykori alelnöke személyében. 2004-ben sikerült az első találkozót összehozni Hernádi és Sanader között. Ez rideg légkörben zajlott, mert Sanader a Mol előretörését az INA-ban kormánya mozgásterének korlátozásaként élte meg. Korábban Hernádi Zsoltot hozták hírbe azzal, hogy a magyar energiakonszern két – állítólagos – ciprusi offshore cégén keresztül tízmillió eurót juttatott a horvát exkormányfő bizalmasának tartott Robert Jezic üzletemberen keresztül Sanadernek. Jezic szerepét azóta sem sikerült tisztázni, de kiderült, hogy a két cég a Gazprom tulajdonába került, a legfrissebb információk szerint pedig Mihail Gucerijev, az orosz Rusznyefty olajtársaság tulajdonosának üzleti érdekeltségébe tartoznak. A Forbes magazin idei listáján hárommilliárd dolláros vagyonával a 31. helyen jegyzett milliárdos ezt a magyar nyomozó hatóságokkal közölte.

– A Mol megerősíti, hogy Hernádi Zsoltot meghallgatta a magyar ügyészség az állítólagos vesztegetési ügy kapcsán. A Mol elnök-vezérigazgatója készségesen válaszolt a hatóság minden kérdésére. Mivel az ügy nyomozati szakaszban van, a Mol nem kívánja semmilyen formában kommentálni a Jutarnji Listben megjelent cikket vagy annak tartalmát. Egy dolgot azonban alá kívánunk húzni: a vallomással végre tiszta víz került a pohárba – közölte lapunk megkeresésére az olajvállalat. (Munkatársunktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.