Jogász felel az energiaügyekért

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter javaslatára a kormányfő december 1-jei hatállyal Pőcze Orsolyát nevezte ki a tárca fenntartható energiagazdálkodásért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkári posztjára – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). Elődjét, Olajos Péter volt MDF-es politikust Orbán Viktor három héttel ezelőtt mentette fel. Azóta Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár is bejelentette távozási szándékát és Fellegi Tamás is lemondott.

Életrajza szerint az angol nyelven beszélő, most 35 éves ügyvédnő 2007-es szakvizsgáját követően energiaipari társaságok tevékenységéhez kapcsolódóan polgári, energia- és közigazgatási ügyekben nyújtott jogi szolgáltatást és általános tanácsadást. Értesülésünk szerint ebben az időszakban egy irodán keresztül a francia tulajdonú Égáz-Dégáz gázszolgáltatónak végzett jogi tanácsadást, illetve segített a cégre vonatkozó törvényjavaslatok egyeztetésében. Ezt követően, de még a Bajnai-kormány alatt, a területért felelő tárcához – a jelenlegi NFM jogelődjéhez – került, az energiagazdálkodási és szabályozási főosztály szabályozási referenseként.

Tavaly már főosztályvezetőként, illetve titkárságvezetőként dolgozott. Úgy tudjuk, ezalatt a szintén a Bajnai-korszak óta ott dolgozó Kovács Pál energetikáért felelős helyettes államtitkár munkáját segítette. Kovács Pál helyettes államtitkársága a tárcán belüli munkamegosztás szerint alapvetően a nem megújuló, azaz a szén-, gáz- és atomiparhoz áll közel. Pőcze Orsolya Égáz-Dégáznál kifejtett tevékenységét is tekintetbe véve a kinevezést a megújulóipar egyes hívei lapunknak „az ágazattal szembeni gesztusként” értékelték. Pőcze Orsolyát mindazonáltal kollégái szorgalmas jogászként jellemzik. Ez pedig azért lehet üzenetértékű, mert a váltás előzményeként a helyettes államtitkárság állítólagos lassú munkavégzésével kapcsolatban hangzottak el kritikák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.