Célegyenesben a Cora felvásárlása?

Úgy tudjuk, hogy rövidesen pont kerülhet a belga Delhaize-csoport itteni érdekeltségei, azaz a Cora hiper-, a Match szupermarketek és a Profi diszkontláncok felvásárlására, s már csak a vételáron alkudoznak a tárgyaló felek. (Piaci vélekedések 40-50 milliárd forint közé tették a cégcsoport árát.) A belga Delhaize-csoport idén nyáron döntött úgy, hogy kivonul az itteni piacról. A hazai kiskereskedelem nagyjai közül ősszel végül a CBA és a Coop ült le tárgyalni a Delhaize érdekeltségeire. A két hazai lánc vélhetőleg a vásárlással összefüggésben szintén az ősszel közös vagyonkezelő céget is létrehozott C és C partner névvel, hárommillió forintos törzstőkével.

A cégcsoport eladásának híre először egy szakmai fórumon pattant ki, ahol az egyik nagyvállalat vezetője közölte, hogy eladósorba került egy hipermarketlánc, amit a szakma egyértelműen a Corával azonosított. Bár azóta az érintett cégeknél nyilatkozatstop van, nemrégiben Baldauf László, a CBA-csoport elnöke a Figyelőnek megerősítette, hogy a két cég felvásárlásokban gondolkodik, de hozzátette, hogy más élelmiszerlánc is szóba jöhet.

Egyelőre nem tudni, hogy ki vagy milyen cégkonstelláció lesz a vásárló, s nagyobb titok, hogy melyik pénzintézet finanszírozhatja a vételt. Többen egy MFB-hitel lehetőségét valószínűsítik, mivel a magyar kiskereskedelem recessziós helyzetében nehezen elképzelhető, hogy egy kereskedelmi bank fantáziát látna az üzletben. Baldauf László erről úgy fogalmazott: „nem biztos”, hogy az MFB lesz a finanszírozó, hanem egy külföldi bank.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.