„Unalmas, kiszámítható országra vágyom”
A nagy jegybankok minapi beavatkozása a Lehman Brothers bukása utáni időket idézte. Az eurózónában sorsdöntő csúcsot emlegetnek. Hová tartunk, tényleg pénzügyi válság és gazdasági visszaesés felé?
Nem lehet egyértelmű választ adni ezekre a kérdésekre, mert valóban nagyon ellentmondásosak a hírek. A világgazdaság egy része azonban továbbra is növekszik. Az amerikai, a brit, a német gazdaság bővül, valamint Kína, Brazília, Oroszország húzza magával a világgazdaság egészét.
Miért emlegetnek felelős beosztásban lévő nyilatkozók is pénzügyi válságot?
E téren nagyobb a bizonytalanság. Másfél éve írtam egy cikket Gazdaságpolitika a válság után címmel – viszszatekintve már a cím is naiv reménykedést sugall. De nem szégyenkezem, mert azt gondoltam, hogy bizonyos racionális feltételek érvényesülni fognak, s hamegindul a fellendülés, akkor életbe lépnek a kimeneti (exit) stratégiák, vagyis a gazdaságok visszatérnek az Európai Központi Bank (EKB) által is szorgalmazott fegyelmezett pénzpolitikai pályára. Fönntartom azt a nézetemet is, hogy ha négy éven át fiskális és monetáris ágon nyomják a pénzt a gazdaságokba, akkor ez a válság nem lehet olyan,mint amilyen az 1929–33-as volt, mert most nincs kereslethiány. Négy év alatt a pénznyomdák, a hitelezési mechanizmusok és a megnövelt költségvetési hiányok akkora keresletet teremtettek, hogy ebből nagy növekedést lehetett volna megindítani. De ehhez persze azonnali intézkedéseket kellett volna hozni.
Hogyan nézne ki a válság utáni hiteles stratégia?
Ha megindul a növekedés, arra célszerű az aktivista gazdaságpolitikának reagálnia. Az Egyesült Államokban már 2009 első negyedében élénk fellendülést tapasztaltak, a negyedik negyedben pedig öt százalékkal bővült a gazdaság. Erre a költségvetési politika nem válaszolt, holott az amerikai trendnövekedés 2,5 százalék lehet. Vagyis erőteljes megszorítást kellett volna alkalmazni, ezt be kellett volna jelenteni. Azt vártam, hogy ez történik majd. Meg azt, hogy az európai kormányok is elkezdik csökkenteni az adósságot. Ha csak kicsit is mérsékelték volna az adósságot, lementek volna a kamatok, s nem tartanánk recesszió felé 2011 utolsó negyedében. De általában nem ez történt. Ha a 2008-as 70 százalékot nem engedték volna 2010-re 85,3 és 2011-re 90 százalék fölé menni az eurózónában, hanem az elmúlt két évben akár csak három-négy százalékpontot lefaragtak volna belőle, ma másról beszélnénk.
A piac-teljesítmény-várakozás háromszögében Magyarország sem áll jól. Egész kedvező deficitszámokat produkál, bár átmeneti tételek jóvoltából is, miközben egyre kockázatosabbnak ítélik.
Igen, mert most már mindenki, ideértve a nemzetközi szervezeteket is, azt mondja, hogy az igazi kérdés 2013. A magyar kormánynak áprilisra részletes tervet kell benyújtania az Európai Bizottságnak, az uniós pénzügyminiszteri tanácsnak. Miközben a Nemzetgazdasági Miniszté rium munkatársa egy minapi, az EU által szervezett budapesti konferencián azt mondta, majd ha kapnak felhatalmazást a kormánytól, akkor változtatnak a számokon, az előrejelzéseken. A terven azonban nagy erővel kellene dolgozni.Már az említett konferen cián be kellett volna számolni új modellszámításokról. Ismertetni kellene a forgatókönyveket, hogy milyen választási lehetőségek léteznek a deficitcél tartására a különböző növekedési pályák mentén, mondjuk, a vagyonadó bevezetésétől a különböző kiadások csökkentéséig. Hitelességi csapdába kerültünk. Mindegy, hogy a deficitcélt 2010-ben teljesítettük, sőt az európai átlag felét produkáltuk, s mindegy, hogy az idei szám is jó lesz, meg a jövő évi is. Mindenki 2013-at firtatja, azt szeretnék látni,miként lehet évről évre szívós munkával elérni, hogy a költségvetés fenntartható módon hozza a várt egyenleget.
AzOECD recessziót prognosztizál jövőre Magyarországon. Most jön az IMF, a Moody’s hitelminősítő meg bóvli kategóriába helyezte az államadósság besorolását. Több elemző is a bizalom, a hitelesség visszaállítását sürgette, de úgy vélte, létezik azért a középtávú program, a Széll Kálmán Terv, amelyetmárciusban jól fogadtak a piacok.
Ez valóban eladható még bizalomerősítő lépésként?
Nehéz helyzetben vagyok, mert 2010 májusa óta ismételgetem, írom, nyilatkozom, hogy szükség lenne hiteles középtávú tervre. Tavaly októberben azt hangoztattam, hogy itt az ideje kormányozni. Úgy képzeltem, hogy üzleti tervhez hasonló programot kéne írni. De ilyen terv nem készült. A mai helyzet meg már nem kedvez az ilyen jellegű tervek elkészítésének. A vonat elment. Most, amikor hónapról hónapra változnak a viszonyok, az előrejelzéseket lefelé módosítjuk, nem igazán alkalmas a helyzet középtávú terv megfogalmazására. De a gazdaságpolitika zsánerét azért alakítani lehetne, többváltozós vázlatok készülhetnének. Az már elég lenne a piacoknak, ha látnák, hogyan hangolódnak össze az intézkedések. Ha csak a legfrissebb fejleményeket ebből a szempontból értékeljük, érzékelhetjük a kihívást. Egyik oldalról tárgyalásokat kezdeményezünk az IMF-fel, ami költségvetési szigorra, kiadáscsökkentésre utal, másik oldalról viszont Fellegi Tamás fejlesztési miniszter hárommilliárd eurós atomerőmű-beruházásról beszél, és ő tárgyal majd a valutaalappal. De melyik kalapját veszi fel?
A magyar gazdaság öröklött és új problémáinak azonosítása azért nem olyan nagy szellemi kihívás: alacsony a foglalkoztatás, alacsony a növekedés, a büdzsét túlköltési hajlam jellemzi, túl nagy az adóterhelés. Az Orbán-kormány e kérdésekhez hozzányúlt, de a probléma inkább abból fakad, hogyan, s milyen retorikába csomagolva.
Megítélés dolga. Úgy vélem, hogy a kormány tevékenységében a gazdaság nem volt meghatározó. Ha kellett, léptek, de titkos terv nem létezett. Sőt, a kormányzást állandó ideiglenesség lengte körül. Ez nagy ellentmondás a kétharmados többség birtokában. Nem is értem, ha az ellenzék szétzilált, akár 12 évre be lehetne rendezkedni. Nem kéne kapkodni, lehetne nyugodtan számolni, tervezni, átgondolni a döntéseket. Nem ez történt. Nem tudom, miért. A kormányzat nyilván elhitte saját retorikáját, hogy lesz itt lendületes növekedés. De nem lett. Három hónapja a közgazdászokkal találkozva a nemzetgazdasági miniszter már azt mondta, hogy az éves növekedés az idén nem lehet több 1,7 százaléknál. Ez nem lendületes növekedés, még a válság előtti szintet sem éri el.
A kormányfőnek és a gazdasági miniszternek a minapi találkozója a közgazdászok egy csoportjával, amelyen ön is részt vett, adott-e bármilyen információt a hiányolt tervekkel, vázlatokkal, forgatókönyvekkel, új előrejelzésekkel, esetleg a bizalomerősítési törekvésekkel kapcsolatban?
A kormányfővel alapvetően informatív, interaktív beszélgetést folytattunk, aminek nem volt feladata egy az apparátus – vagy a résztvevők egyike – által kidolgozott részletes program megvitatása és még kevésbé annak jóváhagyása, hisz az szereptévesztés lett volna. Egyetértés volt abban, hogy a kormányzat és a piac – ezen belül a pénzintézetek – közti párbeszédre kell törekedni, és tartós, a már szűkülő hitelezést ellentételező, a növekedést segítő és a visszaesést gátló lépésekre van szükség. A bankszektor állapota és hitelezési hajlandósága is gyenge. Abban is közös nevezőn voltunk, hogy 2012-re és a későbbi évekre az egyszeri intézkedéseket kiváltó, tartós megoldásokat kell kimunkálni. Ennek részeként szükség van az IMF és az EU szakértelmére is, nem csak a pénzére, valamint e szervezetekkel a higgadt, korrekt és kiszámítható, megegyezéses viszony mielőbbi helyreállítására.
A beszélgetésünk során többször szóba hoztuk a budapesti uniós konferenciát, amelyen mindketten részt vettünk, s amelyen az IMF és a jegybank szakértője sem fedte fel, hogyan lehetne javítani a magyar gazdaság növekedési képességét. De ez alapvető kérdés.
A növekedés a kulcs, de a növekedés valaminek az eredménye. Válság időszakában sem kéne felhagyni a távlati tervezéssel. Például: a zöldgazdaság felé fordulunk-e, mit gondolunk az aktívak és a járadékosok arányáról, hogy nagyobb vagy kisebb állam legyen-e? Ilyen műhelymunkákra nagy szükség lenne, ágazati szinten is, például a közlekedés fejlesztéséről, a romaintegrációról, az oktatásról, kezdve az óvodától az általános iskolákon át a szakképzésig. Közhelyszerű, alig merem megemlíteni, de alapvető feltétel a kiszámíthatóság, a jogállamiság, az átláthatóság. Gondoljuk meg: a közép-európai térségben azok a legsikeresebb országok, ahol nem történt semmi meglepő. Csehország és Lengyelország 25 év távlatában szépen haladt előre. Stabilizálták a gazdaságot, privatizáltak, de elkerültek sok mindent. Óvakodtak a nagy kilengésektől. Rengeteg vita közben unalmas politika folyt. Ilyen unalmasnak kellene lennünk, ahol nem történik semmi meglepő, ezértmennek előre a dolgok. Szlovákia is sokkal előrébb tart, mint húsz évvel ezelőtt. Ez az én vágyam, hogy kiszámíthatóan, nem folyamatosan ugrándozva, nem nagyon kilengve, verbális visszafogottsággalműködjön az ország.
