Tehetségtámogatás felsőfokon

Jubileumhoz érkezett az Új Európa Alapítvány és a Mol Tehetségtámogató Programja. Öt év alatt több mint 2400 fiatalnak nyújtott segítséget az ország legnagyobb energiavállalata, közel 300 millió forint értékben.

A Mol 2006-ban Magyarországon úttörőnek számító feladatra vállalkozott, amikor úgy döntött: felkarolja a kiemelkedő képességű, de szociálisan nehéz helyzetben élő fiatalokat, hogy hozzásegítse őket, képességeiket kibontakoztathassák a kultúrában, a tudományban és a sportban. A program keretében anyagi támogatásban részesítik azokat a 10–18 év közötti fiatalokat, akik már komoly eredményekkel büszkélkedhetnek egy sportágban vagy a művészetek, tudomány területén.

Nyitott lehetőségek

Az Új Európa Alapítvány évente kétszer hirdeti meg pályázati felhívását: tavasszal a sport, ősszel a művészet-tudomány kategóriában, ahol az ígéretes és rászoruló fiatalok hozzájuthatnak azokhoz az eszközökhöz, amelyek elősegítik haladásukat választott pályájukon. A támogatás sokféle. Voltak – vannak –, akiknek az igényes sportfelszerelés hiányzik, mások képtelenek zeneszerszámukat megvenni, vagy éppen az útiköltség hiányzik, hogy eljussanak a versenyekre.

„Tehetségeket kerestünk és találtunk. Közülük jó néhányan ma már nem csupán ígéretek, hanem világszerte elismert és sikeres szereplői területüknek, mint például a jelentős eredményeket felmutató Szilágy Áron kardvívó és Felméry Lili balerina. Célunk, hogy az alapítvány által nyújtott segítség – hozzájuk hasonlóan – kitörési lehetőséget biztosítson a fiatalok számára” – mondta a jubileumi tájékoztatón Somlyai Dóra, az alapítvány kurátora, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója.

Jubileumi játék

A születésnap alkalmából különleges kampányt indított az alapítvány, amellyel a tehetségtámogatás fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. Öt budapesti iskola bejáratánál internetes keresőket mintázó reklámkaput állítottak fel november közepén, amelyhez kapcsolódva internetes játékot is szerveztek. A falnál magukról fotót készítő diákok és járókelők promóciós játékban vehettek részt a Facebookon. Az alapítvány reklámfilmje november végétől látható az interneten és a tévécsatornákon. A kampányindítóra a sikeres tehetséggondozási munkájáról híres ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban került sor, amelynek tanárai készítik fel évek óta a Nemzetközi Természettudományos Diákolimpián részt vevő magyar csapatokat. Ezek a csapatok minden évben érmekkel térnek haza a megmérettetésről. Utazásukat 2007 óta többek között a Mol Tehetségtámogató Program is segíti.

Az Új Európa Alapítvány nemcsak a fiatal tehetségeket karolja fel, hanem a velük foglalkozó tanárok és edzők munkáját is elismeri. A Mol Tehetséggondozásért díjat évente 4 tanárnak és 4 edzőnek adják át. Az idei díjra a jelöléseket december 31-ig várják az alapítvány és a Mol honlapján. Az elismeréseket 2012 márciusában adják át a legjobbnak ítélt jelölteknek.

Gyermekgyógyítás

Az alapítvány kiemelt figyelmet fordít a gyermekegészségügy támogatására is. A Mol Gyermekgyógyító Program minden évben több mint harminc nonprofit szervezet élmény- és művészetterápiás programját segíti, amelyek krónikusan beteg vagy fogyatékkal élő gyermekkel foglalkoznak. A program 2006 óta több mint 200 gyerekgyógyító projekt megvalósításához járult hozzá. Közel 300 millió forintot fordítottak eddig ennek a területnek a támogatására, közel 50 000 gyermeknek segítve a gyógyulását.

Csányi Sándor színművész, a Mol Új Európa Alapítványának jószolgálati nagykövete és Szilágyi Áron világbajnok kardvívó, jelenleg a Mol profi szponzoráltja, akinek ifiként az alapítvány segítette pályafutását
Csányi Sándor színművész, a Mol Új Európa Alapítványának jószolgálati nagykövete és Szilágyi Áron világbajnok kardvívó, jelenleg a Mol profi szponzoráltja, akinek ifiként az alapítvány segítette pályafutását
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.