Dióhéjban

Változatlanul százan tanulnak az MKb -ösztöndíjjal

Az ELTE programtervező informatikusi karán szerzett diplomát az MKB Bank ösztöndíjprogramjának idei végzőse. Vele tizenötre emelkedett azok száma, akik az egészen a felsőfokú tanulmányok befejezéséig járó MKB-ösztöndíj segítségével jutottak felsőfokú képesítéshez vagy szakmához. Az MKB Bank 1997 óta működteti a tehetséges, ám nehéz anyagi körülmények között élő gyermekek és fiatalok tanulmányait a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal (NGYSZ) karöltve. Ez idő alatt már tizenöten fejezték be sikeresen felsőfokú tanulmányaikat a bank társadalmi felelősségvállalási tevékenységének alappillérét jelentő MKB-ösztöndíj révén. Minden tanévben száz, kiemelkedő szellemi képességű, de szociálisan hátrányos helyzetű gyermek és ifjú jogosult a támogatásra. Közülük minden negyedik valamelyik felsőfokú oktatási intézmény hallgatója. A végzős és a megkövetelt szint alatti teljesítés miatt hárman estek ki a programból, a megüresedett pozíciókra idén százszoros volt a túljelentkezés. „Hiszünk a hosszú távú, a kisgyerekkortól a felsőfokú tanulmányok végéig tartó együttműködésben. A végzettek táborának folyamatos bővülése azt bizonyítja, hogy tartjuk a szavunkat” – fogalmazott Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója. A másfél évtizede futó kezdeményezés révén az első ösztöndíjas még 2007-ben vehette át a diplomáját. A bank tanszer- és étkeztetési támogatást, továbbá kulturális programok szervezését is magában foglaló programjának az MKB Bank-ösztöndíj a központi eleme.

Vissza az alma materbe

Tízből nyolc fiatal kiszámíthatatlannak látja jövőjét pénzügyi szempontból, és többségük nem rendelkezik a hosszú távú pénzügyi tervezéshez szükséges tudással. Azért, hogy a helyzet kezelésének fontosságára felhívják a figyelmet, az OTP Bank közép- és felső vezetői pénzügyi edukációs foglalkozásokat tartanak egykori középiskoláikban. A program indulását a takarékossági világnappal kapcsolta össze a pénzintézet. Ha iskolai osztályzattal szeretnénk kifejezni, a magyarok saját jövőjükről való gondoskodásának teljesítménye kettes alá lenne (100-as skálán 36 pont) – derül ki az OTP Bank nyáron publikált Öngondoskodási Index kutatásából. A tanulmány megállapítja, hogy a 18–24 éves korosztály legfogékonyabb a pénzügyi gondolkodás elsajátítására. Felkészítésüket különösen indokolttá teszi, hogy 80 százalékuk kiszámíthatatlannak látja pénzügyi jövőjét, 54 százalékuk pedig még mindig az állam feladatának tekinti a gondoskodást. Az OTP Bank a kutatás eredményéből kiindulva kiszélesíti pénzügyi edukációs tevékenységét, és a takarékossági világnap hetében – azaz október utolsó hetében – elindította a „Vissza az alma materbe” programot. A program keretében a bank csaknem 40 közép- és felső vezetője vállalta, hogy egykori középiskolájában pénzügyi ismeretekről tart órát a tudatos pénzügyi gondolkodásmód terjesztése érdekében.

Languagesen>hu YahooCEerror
Változatlanul százan tanulnak az MKb -ösztöndíjjal

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.