A segítség nem csak pénzen múlik

A XXI. század első évtizedének elején kezdett határozott körvonalat kapni Magyarországon a vállalatok társadalmi felelősségvállalási stratégiája.

A gazdaság 2008 óta húzódó visszaesése megakasztotta ezt az éppen kibontakozó folyamatot, a kiadások kényszerű csökkentése erősen érintette azt a „szociális kvótát” is, amelyet a társaságok a civil szféra támogatására szántak. Holott a problémák – éppen a válság következtében – egyre mélyebbek lesznek és mind szélesebb kört érintenek.

Az ellentmondás feloldásának lehetőségeiről azért kérdeztük dr. Gergely Károlyt, a Fundamenta Lakáskassza Zrt. Elnök-vezérigazgatóját, mert társasága a kevesek közé tartozik, ahol nem visszafogják, hanem kiterjesztik a társadalom érdekében tett erőfeszítéseket. – A mi üzleti tevékenységünk társadalmi üzenete a hosszú távú öngondoskodás. Ha ezt a CSR összefüggésében fogalmazom meg, akkor olyan, önkéntességen alapuló programokra gondolok, amelyek új értékek teremtésével a jövőt alapozzák meg – mondja a Fundamenta első embere.

Gergely Károly – aki egyébként magánemberként is négy éve licitál különböző kulturális projektekre a Summa Artium éves árverésén – úgy látja, ma is lenne mód a hazai mecenatúra kiterjesztésére. A kis-, közép- és magánvállalatok – különösen regionális szinten vagy a kistérségekben – sokat segíthetnének, ha nemcsak anyagi támogatásban, hanem például közös munkák elvégzésében vagy tárgyi segítségben gondolkoznának. A mecenatúra nem elsősorban a pénzről szól, hanem sokkal inkább azon múlik, a menedzsment mennyire tudja felsorakoztatni munkatársait egy-egy program mellé.

A Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítványt – amely az életveszélyesen beteg 3–18 év közötti gyerekek, fiatalok kívánságait próbálja meg teljesíteni – 2003 óta támogatják. A társaság financiális segítsége mellett önálló programot dolgoztak ki, és alakították ki az arra vonatkozó támogatási keretrendszert, hogy 400 közvetlen munkatársuk és mintegy 1400 értékesítőjük hogyan vehet részt rendszeres adományozással a segítségnyújtásban. Ezen túl házon belüli információs rendszerükben folyamatosan közzéteszik a gyerekek kívánságainak listáját, így nagyon sokan egyéni adományokkal tudják kivenni részüket.

Négy éve indították el Fundamenta Összefogásnak elnevezett kezdeményezésüket. Lényege, hogy egy-egy karitatív tréning keretében közvetlenül segítsenek rászoruló közösségeken. 2007 óta minden évben felvállalják nehéz helyzetben lévő gyermekotthonok felújítását. Volt már rá példa, hogy sikerült megnyerniük helyi vállalkozók segítségét, akik költségmentesen biztosítottak anyagot a munkálatokhoz.

Újszerű módon karolták fel az Amadeus programot is, amely ma a legnagyobb összegű magánalapítványi művészetpártoló hallgatói támogatás. Az Amadeus-ösztöndíj 1998 óta létezik, a Fundamenta 2008-ban vette át a finanszírozását, azóta Fundamenta-Amadeus Alkotói Ösztöndíj a neve. Az ösztöndíjat pályázat útján minden évben a Képzőművészeti Egyetem két hallgatója nyerheti el. (Az Amadeus alapítvány ösztöndíjprogramjához a Fundamentán kívül más pénzintézetek is csatlakoztak az elmúlt években.) A nagy sikerű támogatási forma 2004 óta a Fundamenta jóvoltából azzal egészül ki, hogy minden évben a két győztes egy-egy pályamunkája és további 10 műalkotás az alkotók felajánlásának eredményeként a hitelintézet tulajdonába kerül, mely azokat a székházában kiállítja. A ma már mintegy 200 képből, szoborból álló gyűjteménnyel nemcsak az a céljuk, hogy környezetüket gazdagítsák, hanem törekednek arra, hogy partnereik, ügyfeleik, látogatóik figyelmét is felhívják a tehetséges, fiatal alkotókra. Az állandó kiállítás egyben bemutatkozási lehetőséget is teremt a pályakezdő művészeknek.

A mind nagyobb nehézségekkel küszködő könyvkiadás támogatását viszonylag kevés vállalkozás karolja fel. A Fundamenta tíz éve segíti – többek között – egy-egy első könyves magyar író kötetének megjelenését az Ulpius Házzal kötött együttműködési megállapodás keretében. Ma már közel 80 könyv első oldalán olvasható, hogy a társaság segítségével jelenhetett meg az értékes alkotás.

A következetes mecenatúrának nagy szerepe van abban, hogy a Fundamenta 2009-ben és 2010-ben Superbrands diplomát nyert el, idén pedig az iparági elsőséget is megkapta a Figyelő toplistáján az Év Pénzintézete címmel.

Languagesen>hu YahooCEerror
A XXI. század első évtizedének elején kezdett határozott körvonalat kapni Magyarországon a vállalatok társadalmi felelősségvállalási stratégiája.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.