Bíróságra megy a Suzuki a VW ellen

Kétéves fagyos viszony után a japánok válnának, és visszavennék részvényeiket a németektől, akik azonban ragaszkodnak a Suzukiban meglévő részesedésükhöz.

A két cég 2009 decemberétől kötött stratégiai szövetséget és cserélt részvényt. A Volkswagen 2,5 milliárd dollárnyi értékben jutott 19,9 százaléknyi Suzuki-részesedéshez. Már az első hírek után többször hangsúlyozták a japánok, hogy a Suzuki nem lesz a német konszern tizenegyedik márkája, de fontos szerepet kap a VW világelsőségének megszerzésében. Az együttműködésben többek között a villanyautó- és hibrid technológia megosztása is szerepelt, miközben hangsúlyozták, hogy az euró pai piacokon továbbra is versenytársak maradnak. Osamu Suzuki a Nikkei gazdasági lap online kiadása által idézett blogbejegyzésben írja: „A két vállalat hatalmas méretbeli különbségéből a Volkswagen arra a téves következtetésre jutott, hogy megszerezte az ellenőrzést a Suzuki felett. Ráadásul a Suzuki semmit sem talált a Volkswagen technológiái között, amit azonnal hasznosíthatott volna, így nincs jövője a kapcsolatnak.”

Mivel a VW nem adta át a japánok által igényelt technológiát, a Suzuki újabb szerződést írt alá a FIAT-dízelmotorok vásárlásáról, ezeket az Esztergomban gyártott Sedicikbe és SX4-esekbe építik be. A német cég közleménye szerint a Suzuki szerződést sértett azzal, hogy nem a Volkswagentől, hanem egy harmadik féltől vásárol dízelmotorokat.

A Suzuki kihátrálna a VW-kapcsolatból, de a német konszern nem akar megválni részvényeitől. A japán autógyár közleményben ismertette, hogy a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara londoni székhelyű Nemzetközi Döntőbíróságához nyújt be keresetet, hogy visszaszerezze részvényeit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.