Svájci sapka az útdíjra

A megtett úttal arányos autópályadíjból 2013-ban biztosan nem lesz semmi, amit ebből a Széll Kálmán Tervben a kormány vállalt, terv marad.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és vezetője,Fellegi Tamás késlekedése miatt – munkatársai szerint – még Matolcsy György is besokallt. A nemzetgazdasági miniszter a 2012-es költségvetésben nem ad pénzt a közúthálózat fenntartására, a hiányzó tízmilliárdok előteremtését a fejlesztési tárcára hagyta. Amegoldásmegvan, de döntés nincs. Mondani nem merik, legfeljebb kiszivárogtatni, hogy aztán ha kell, egyszerűen letagadhassák.

Az óvatosságot magyarázza, hogy a kormány újabb forradalmi tettet vett fontolóra a közlekedésben: egy javaslat szerint jövőre minden magyar autósnak kötelezővé tennék az éves e-matricák megváltását. Megijedni azonban nem kell, ma már szinte biztos, hogy az ötletből eredeti formájában egyelőre nem sok valósul meg. De a miniszteri füleknek bizonyára nagyon jól hangzott, hogy a KSH adatai szerint 3,3 millió 3,5 tonnánál kisebb magyar gépkocsi tulajdonosának megsarcolása még akkor is 66 milliárdos bevételt hozna, ha az idén 40 ezer forintos éves sztrádadíjat 20 ezer forintra csökkentenék. Hiszen ennyi pénzből a kormány sok problémán túlléphetne.

Meg lehetne magyarázni például, miért nem építik ki 2013 januárjára a megtett úttal arányos díjrendszert a gyorsforgalmi utakon. Amagyar autósok jótevőjeként ki lehetne állni azzal, hogy a sztrádák használóinak pénztárcáját alaposan megterhelő kilométerdíjaknál a kormány talált jobbat: svájci mintára fizessen mindenki! Méghozzá az eddigi éves díj felét.

Ami azoknak, akik eddig is fizették az éves sztrádasarcot könnyebbség, és az államnak legalább annyi bevételt hoz, mint amit a megtett úttal arányos díjrendszertől fokozatos bevezetésének első éveiben vártak. Az autópályákon soha nem közlekedők adóztatása elleni tiltakozásokat pedig le lehetne szerelni annyival, hogy fizetni 2012-től nemcsak az autópályák, hanem minden út használatáért kell. A használatarányos útdíj egy évtizeddel későbbre prognosztizált 250 milliárdos éves bevételének elvesztése miatt kesergő szakértőkre meg talán nem is figyelnének oda.

A kormány azzal már nem dicsekedne, hogy a magyar autósok „megmentése” valójában másodlagos. Fon tosabb, hogy a matricás rendszer ráncfelvarrása révén befolyó pénzből megakadályozzák az országos közúthálózat finanszírozásának küszöbön álló összeomlását. Ami mellesleg azért fenyeget, mert a költségvetésnek 2012-ben már nem lesz pénze a 12 ezer milliárdos könyv szerinti értékének talán a felét érő nemzeti útvagyon foltozgatására. Az idén az útpénztár 48 milliárdos autópályadíjbevételéből és a költségvetés 40 milliárdjából működtetett 30 ezer kilométeres országos közúthálózatot jövőre kizárólag a matricadíj-bevételeknek kell eltartaniuk.

Ahhoz, hogy ez a bevétel elég legyen, és az utak ne váljanak használhatatlanná, valakiknek többet kell fizetniük. Ezek a valakik a személygépkocsik, kisteherautók üzemben tartói lehetnek. A rájuk osztott terhek növelése mellett igazából egyedül az szól, hogy a 2011-es 48 milliárdos bevételi terv összetételét nézve a kormány csak a legkisebb kategóriába tartozó gépjárművek gazdáitól vehet el a korábbinál többet.

Az útpénztári díjbevétel 40 százalékát, tehát úgy 19 milliárd forintot befizető fuvarozóktól legalábbis nem mernek többet kérni. Tiltakozásaiktól annyira tartanak, hogy a dízel üzemanyagok jövedékiadó-emelésének többletterhét is azonnal, vita nélkül visszaadták a kamionosoknak. A teljes matricabevétel húsz százalékát,mintegy 9,5milliárdot befizető külföldi autósokat az uniós előírások szerint szintén nem nagyon lehet érdemben tovább sanyargatni.

A javaslatkészítők ezért úgy gondolhatták: ha felére csökkentik az éves e-matrica árát, megvásárlásának kötelezővé tételét legalább a magánautósokkal lenyelethetik. Ők így a matricadíj-bevételekhez adott mostani 19-20 milliárdos hozzájárulásuknál mintegy 46-47 milliárddal többet fizetnek egy év alatt. Ez azt jelenti, hogy a kamionosok és a külföl diek befizetéseivel együtt a teljes útdíjbevétel elérhetné a 95-96 milliárd forintot, a 2011-re várt dupláját. Az autópályák használatáért fizetett szolgáltatási díjak hatalmas bevétellel kecsegtető adóvá változtatásához azonban a döntéshozók nem mertek „elég bátrak lenni”. Az ötletet ezért felpuhították, és az elmúlt napokban kiszivárogtatták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.