Magyarországra jött a J. P. Morgan

A J. P. Morgan a régióban elsőként Magyarországon teszi elérhetővé befektetési alapjait – ezt tegnap jelentették be Budapesten az amerikai bankház alapkezelői és a terjesztésben főszerepet vállaló Citibank vezetői.

Egyelőre 49 alap szerepel az induló kínálatban, ami heteken belül 15 újabbal egészül ki. Ezzel a J. P. Morgan a legnagyobb külföldi választékot nyújtó alapkezelő lesz Magyarországon. Az európai teljes kínálat 160 alapból áll. Juscsák György régiós értékesítési igazgató az alapok bejegyzését megkönnyítő jogi környezet mellett azzal indokolta a magyarországi indulást, hogy amagán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása egyértelműen az öngondoskodás irányába tereli a lakosságot, felkeltve az érdeklődést a közép- és hosszú távon is jól teljesítő befektetési formák iránt. A J. P. Morgan új stratégiáját az urbanizációra építi, a jövőben ugyanismintegy kétmilliárd ember költözik be a városokba, elsősorban a fejlődő országokban. Ez hatalmas építkezésekkel, infrastruktúra-fejlesztésekkel és fogyasztásnövekedéssel jár, amiből a magyar kisbefektetők is profitálhatnak, akár félmillió forintos indulótőkével. Az alapkezelőnél ezért a legnagyobb fantáziát a nyersanyagokban, a bányászati társaságok, az építőipar és a közszolgáltató cégek részvényeiben, illetve a fogyasztási trendekhez kapcsolódó cégek értékpapírjaiban látják, ezekre külön-külön portfóliókat építettek ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.