„Akkor az eurónak annyi”
Európa vezetői eddig követték az eseményeket. Hogyan tudnák „megelőzni” a piacokat?
Vannak kezdeményezések, mint például Nicolas Sarkozy francia elnök javaslata az Európai Központi Bank (EKB) célkitűzéseinek módosítására, de alapvetően nem képesek elébemenni az eseményeknek. Ehhez mélyreható változásokban kéne egyetértésre jutniuk, aminek kikényszerítésére még mélyebb válság kellene. A jelenlegi stratégia az, hogy Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban legyen új kormány, amely végrehajtja a megszorításokat és a strukturális reformokat, miközben az EKB szolid mértékben vásárolja ezeknek az államoknak a kötvényeit, és majd csak elvergődünk valahogy. Baj akkor lesz, ha Olaszország huzamosan nem tud eladni államkötvényt. Egy-két sikertelen aukciót túl lehet élni és azt is, hogy a tízéves államkötvények hozama hét százalék körül mozog egy ideig. Akkor szakad a part, ha ez állandósul, és drasztikus beavatkozás híján Olaszország csődbe megy. Ekkor merülhetnek fel azok a megoldások, hogy Kína vagy a gazdag arab országok megmentik, vagy az EKB tömeges mértékben vásárol olasz államkötvényeket. Illetve harmadik opcióként még mindig ott van az eurókötvények kibocsátásának lehetősége. Ez utóbbi kettő érzékeny kérdés, amelyben –többek közt a német ellenállás miatt is – nincs előrelépés.
Mégis hogyan állíthatja vissza az unió a piacok bizalmát?
Nehezen. Már az olasz technokrata kormánnyal szemben is nagy a szkepszis, hiszen a hozamok nem mentek le jelentősen a szakértői kabinet megalakulásának hírére. A Monti-kormány azonban kemény intézkedések nyomán talán helyreállíthatja a bizalmat. Ez bizonyosan több hónapot, ha nem évet vesz majd igénybe. Az eurózóna egésze számára is akadnak lehetőségek. Az egyik az EKB alapokmányának módosítása úgy, hogy belekerüljön a pénzügyi stabilitás biztosításának feladata, és kikerüljön az államkötvények elsődleges piacról, azaz közvetlenül az államtól történő megvásárlásának tilalma. Ez persze vissza is üthet a morális kockázat miatt: ha a kormányok úgy gondolják, hogy az EKB úgyis megmenti őket, kevésbé lehetnek elszántak a reformok véghezvitelére. A másik az eurókötvények kibocsátása, ám ahogy az EKB szerepvállalása, ez is kényes téma. Én az eurókötvényt egy szigorú központi fiskális felügyelettel jobb megoldásnak tartom, mint az EKB-vásárlásokat. A harmadik pedig egy európai szintű betétbiztosítás lenne, ami megakadályozhatná a katasztrofális következményekkel járó bankrohamokat. Az olasz államcsőd következtében az olasz bankok is összeomlanának a tömeges betétkivonás miatt, ám ha lenne európai szintű fedezet a betétekre, akkor ez a roham talán elkerülhető.
Reális veszély az eurózóna szétesése?
A kiválás az adott állam totális csődjét vonja maga után. A magánszféra is csődbe menne, hiszen a külső, országhatáron túli tartozásokat rögzítő szerződések euróról szólnak, ezeket nem lehet egyszerűen például drachmára váltani, hiszen ezt a „devizaadósságot” a magánszféra nagy része nem tudná teljesíteni. Az ilyen külső kötelezettségek bruttó állománya nagy, és mindez totális káoszhoz vezetne. A UBS elemzése szerint a GDP 40-50 százalékát veszítené el egy „gyenge”ország, ha kilépne. Az eurózóna erős magja sem lenne érintetlen: egy olasz, spanyol, görög totális csődöt a német, holland, francia bankok is megéreznének. A teljes szétesés költsége döbbenetesen nagy lenne. Ha azonban az olasz bankrendszer összeomlik, akkor olyan káosz lesz, hogy valószínűleg megszűnne az egyben tartásra vonatkozó politikai akarat. Akkor az eurónak annyi, Európa a GDP egyharmadát elveszíti. Ennek globális hatása lenne, megszenvedné Kína és az Egyesült Államok is.
