Kínai kaland

Idén a Global Entrepreneurship Week (GEW) keretében negyedik alkalommal rendezték meg Magyarországon a Fiatal Vállalkozók Hetét. A világ 96 országában jelen lévő programsorozat hazai lebonyolítását kezdetektől fogva a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) vállalja magára.

A GEW célja, hogy világszerte előmozdítsa a fiatalok vállalkozási kedvét és az innovációt, ezáltal vezetve ki az országokat a gazdasági válságból. Idén november 14–20. között tizenegy megyében negyven rendezvényt tartottak. A budapesti tematikus napok ezúttal a fenntarthatóságra, az üzleti kommunikációra, a beszállítókra, a női vállalkozókra és az ázsiai piacokra (középpontban Kínával) koncentráltak.

– A lehetőség mindig annak szól, aki fel van készülve – idézett egy kínai közmondást Cheney Xiaojun, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetségének politikai tanácsosa, ezzel híva fel a figyelmet arra, hogy Kína veszélyes terep azoknak, akik nem tájékozódnak róla. A fiatal vállalkozóknak azt tanácsolja, ismerjék meg az országot, az ott élő embereket, és kövessek figyelemmel a piaci mozgásokat.

A magyar vállalatok számára a luxusigények kiszolgálásának útján kínálkozik lehetőség a piacra lépésre. Kína belső fogyasztása 11-12 százalékkal nő évente, ezen belül a luxusjavak iránti kereslet kiugróan magas. A felsőbb osztályok ki vannak éhezve a prémiumkategóriás termékekre, amit jól mutat az is, hogy tavaly csak az USA-ban adtak el több luxusautót, mint Kínában, de élénk az érdeklődés különleges élelmiszerek és italok iránt is. A kínaiak szeretnek olyan, számukra egzotikus tárgyakat gyűjteni, mint a herendi porcelán és a halasi csipke, de nagy divatja lett az európai boroknak is.

Az ázsiai ország felé kacsingató vállalkozók számára idegen lehet az ott megszokott lassú döntéshozatali folyamat. Az ázsiai országban már tapasztalatot szerzett vállalkozók éppen ezért türelemre intik a fiatalokat: az üzletkötés Kínában ugyan lassan megy, de ha összejön, sikerrel kecsegtet, ezért megéri várni. A lassúság egyik oka, hogy a kínaiak nem szeretnek határozott igent vagy nemet mondani mindaddig, amíg tökéletesen meg nem bizonyosodnak arról, hogy megbízható partnerre találtak. Ám a gyakran évekig elhúzódó tárgyalások hátterében egy sokkal prózaibb ok húzódik meg: az utolsó szót az állam mondja ki.

Az Atlasz World Travel utazási iroda igazgatója, Bottyán Éva például tíz éven keresztül járt ki rendszeresen Kínába, hogy megnyissa Magyarországot a kínai turisták előtt. Először barátkozni kell velük – tanácsolja –, közeledjünk feléjük nyitottan, és első körben maradjunk európaiak. Utóbbi tanács főleg azoknak szól, akik, tisztában lévén azzal, hogy a kínai etikett sokban eltér az európaitól, és hogy az ázsiaiak mennyire hagyománytisztelők, félénken és mereven közelítik meg őket. Nagyra becsülik azt, aki tisztában van a hagyományaikkal, de nem sértődnek meg, ha önmagunkat adjuk – hangoztatta több felszólaló. Mivel egy kínai „kaland” már eleve nagy anyagi ráfordítást igényel, érdemes megfogadni az egyik legtöbbet hangoztatott tanácsot: cél nélkül nem menj Kínába partnerkapcsolatot építeni.

Kiharcolták a sikert

„Kellenek a sikersztorik, hogy a fiatalok valós alternatívának tartsák a saját vállalkozás indítását” – állítja a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége. Ezért hirdették meg harmadik alkalommal az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, amelyet Varga Zoltán, a Szállás.hu K . alapító tulajdonosa, ügyvezetője kapta. Kiosztották az Országos Női Fiatal Vállalkozói Díjat is, az elismerést Illéssy Lenke divattervezőnek ítélték oda.

Varga Zoltán 2007-ben Dorcsinecz Józseffel közösen alapította vállalkozását, a mára több mint húsz főt foglalkoztató Szállás.hu online szállásközvetítő céget, ami piacvezető pozíciót szerzett Magyarországon, s több mint 6500 bel- és külföldi szálláshelyet üzemeltető partnerrel rendelkezik.

Jelenleg Szlovákiában, Ausztriában, Romániában és Lengyelországban van jelen. Novemberben ötvenszázalékos tulajdonrészt szerzett az oldalban a Sanoma Media Budapest Zrt.

Illéssy Lenke első sikereit jó minőségű és új ötletekkel teli kismamaruha-kollekciójával érte el. A várandósság után is viselhető ruhák alapozták meg az Ille-Olla márkát, mellyel 2010-ben elnyerte a Magyar Formatervezési Díj különdíját. A Gombold újra – Divat a magyar című pályázaton Felgallérozva elnevezésű kollekcióját beválasztották a legjobb pályamunkák közé. A 2011-es Design Héten pedig bemutatta kabáttervező szoftverét, melynek segítségével a www.ille-olla.hu honlapon a vásárlók saját maguk tervezhetik meg a kabátjukat. (Sz. B.)

A finom élelmiszereknek nem nehéz piacot szerezni Kínában
A finom élelmiszereknek nem nehéz piacot szerezni Kínában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.