Az elemzők egy része utóbbi véleményen van, többen a Fitch hitelminősítő pénteki közleményéből is ezt a következtetést olvasták ki. A hét végén megjelent londoni értékelések azonban inkább annak adnak nagyobb esélyt, hogy a kormány végül megállapodásra jut az IMF-fel. Az MTI összefoglalója szerint a J. P. Morgan Chase Bank londoni részlege által összeállított térségi áttekintésben 65 százalékos valószínűséggel számolnak azzal, hogy a jövő év elején a kormány új programot ír alá, amely a románokéhoz hasonló, elővigyázatossági készenléti megállapodást fogja tartalmazni. Ennek jellemzője a szándéklevél, a negyedéves lebontású teljesítménycélok megfogalmazása, viszont nem rendelkezik konkrét folyósítási menetrendről.

Alapvető kérdés, hogy milyen feltételeket kell teljesítenie a kormánynak a megállapodás érdekében. A legtöbb elemző itt látja a legnagyobb kockázatot. A J. P. Morgan szerint azonban a költségvetési konszolidáció terén sok további teendője nem lenne a kormánynak. Hazai szakértők szerint a legbiztosabban megjósolható ütközési pont a bankrendszer lenne, ott is a banki különadózás és a végtörlesztés. Figyelemre méltó Rogán Antal nyilatkozata, aki a Hír TV vasárnap késő esti műsorában a végtörlesztésről beszélt úgy, hogy az bizonyosan nem fogadtatható el a valutaalap szakembereivel.

Az IMF-bejelentés gyaníthatóan vezető témája lesz a mai parlamenti ülésnek. A Fidesz-frakció minden hétfőn esedékes megbeszélésén is vélhetően napirenden lesz a kormány kezdeményezése. Nem lenne meglepő, ha a kormánypárti képviselők személyesen Orbán Viktor kormányfőtől vagy Matolcsy György nemzetgazdasági minisztertől kapnának tájékoztatást arról, miért döntöttek – az előzmények ismeretében teljesen váratlanul – úgy, hogy az IMF-hez fordulnak, illetve mit értenek az alatt, hogy ez a védőernyő azért kell, mert ennek segítségével lehet megalapozni a jövő évi növekedést, a pénzügyi stabilitást ugyanis már megteremtették.

A növekedés várható mértékéről egyébként irányadónak tekinthető megjegyzést tett Matolcsy György egy szombati előadásában: szerinte az a tét, hogy meg tudjuk-e őrizni a 0 százalék feletti növekedési ütemet. A kormány jelenleg 1,5 százalékos GDP-növekedéssel számol 2012-re, de ennek felülvizsgálata függ a legnagyobb exportpiacunk, Németország kilátásaitól. Ott pillanatnyilag 0,8-1,0 százalékos ütemet tartanak elérhetőnek a szakértők. Megkérdeztük Matolcsy tárcájától, hogy mikorra várják a német adat felülvizsgálatát, mekkora ütem tenné szükségessé a magyar költségvetés átírását, és ha ez bekövetkezik, akkor tarthatónak ítélik-e a parlamenti menetrendet, amely szerint december 19-én tartják a büdzsé végszavazását.

A minisztérium válasza szerint „folyamatosan értékelik a gazdasági folyamatokat és a beérkező adatokat, azonban egy-egy új adatmegjelenés hatására nem készítenek mindig új makrogazdasági előrejelzést”. Ez ellentmond az előbb idézett kormányzati kommunikációnak, de november végére vélhetően kiderül, milyen lépésekre kényszerül a kormány: Orbán utasítására akkorra kell egy reálgazdasági tervet készítenie a nemzetgazdasági miniszternek. Ami még kihámozható a válaszból: a szaktárca szerint egy, a vártnál jelentősen kisebb növekedés esetén is biztosítva látják a tartalékok által a 3 százalék alatti hiánycél teljesítését.

Az IMF-hez fordulás megítélése egyöntetű, amennyiben a gazdaságpolitikai hasznosságról van szó. A politikai következményekről már jóval szerteágazóbb véleményeket hallani: ezek között felbukkan az Orbán-kormány bukása is mint lehetséges kimenetel. E vélemények alátámasztására az európai tapasztalatokat szokták felidézni: ahol megjelent az IMF, ott a kormány előbb-utóbb távozott. Lapunk megvizsgálta, mi ebben az igazság, és más eredményre jutott: a hitelmegállapodások korántsem jelentenek politikai öngyilkosságot. Az elmúlt három évben – Magyarországon kívül – 13 európai ország egyezett meg az IMF-fel különböző típusú hitelekről. Nem sokkal a megállapodások után csak három országban vesztette el hatalmát az aktuális kormánypárt: Portugáliában és Írországban választásokon, Görögországban pedig szakértői kormány felállításával. Eközben a megállapodást követő választásokon hat ország kormánypártja megőrizte a helyét, köztük idén októberben Lengyelországban, ahol erre az ország elmúlt húsz évében először volt példa. De még a 2008-as válság után legnagyobb gazdasági zuhanást elszenvedő Lettországban is – igaz, zavarosabb körülmények között, az orosz ajkúakra építő legnagyobb pártot ellenzéki karanténban tartva – helyén tudott maradni a kormányfő a szeptemberi választásokon.

Önmagában tehát az IMF-megállapodással még nem nullázza le az esélyét a kormánypárt, de mégis van összefüggés a hitelfelvétel és a kormányok választói hitelének elvesztése között: ahol a keret javát le is hívták – Portugália 26 milliárd euróból 16 milliárdot, Írország 22-ből 13-at, Görögország 29-ből 12 milliárdot –, ott valóban vereséget szenvedett a kormány. Ahol csak „biztonsági hálóként” volt szükség a megállapodásra, ott a kormányok megőrizhették a választók bizalmát.

Persze nem könnyíti meg a kabinetek dolgát, ha előzőleg vehemensen támadták az IMF-fel való együttműködést. Ez a hitelvesztés azonban nem függ össze szorosan a valutaalap munkájával.