Összekötve olcsóbb

Kampányidőszakban ugyan a váltók száma és a biztosítás árának alakulása uralja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) piacról szóló beszámolókat, ám valójában többségben vannak azok az autósok, akik nem csak az ár alapján döntenek, s így nem is váltanak minden évben biztosítót. Az utóbbi években alkalmanként egymásfél millióan kötötték újra szerződésüket, vagyis a kötelezők harmadát-negyedét cserélték le, de a váltók közül sem mindenki a számára legolcsóbb biztosító ajánlatát választja, hanem figyelembe veszik az ügyfélkiszolgálás minőségét vagy éppen az elérhető többletszolgáltatásokat is.

A Netrisk adatai szerint az idei kampányban eddig az ügyfelek hatvan százaléka választotta a legolcsóbb ajánlatot, míg tízből négy autós az ár mellett a biztosítót is értékeli, a nagyobb társaságok rendre több új szerződést kötnek, mint az csupán a kötelezőtarifa alapján indokolt lenne. Az Allianzot például ötször annyian választják, mint ahányszor első helyen áll a díj alapján, de jól teljesít az Aegon is. A cégnév itt három és félszer annyi új biztosítást hoz, mint amennyi csupán a díjszint alapján indokolt lenne. A lista harmadik helyezettje a K & H, a legjobb árajánlathoz mérten dupla annyi szerződéssel.

A verseny azonban így is nyomot hagyott a biztosítók kötelezőből származó díjbevételén. A 2010-es 12 százalékos mérséklődés után az idei első fél évben (az előző év azonos időszakához képest) 13 százalékkal csökkent a biztosítási piac kgfb-ből származó díjbevétele. Reálértéken számolva a kötelezőből származó piaci díjbevétel a 2000-ben mért szintnél 12 százalékkal kevesebb az idén, miközben azóta 2,8 millióról 3,6 millióra emelkedett a közúti közlekedésben részt vevő járművek száma.

A díjak mérséklődése miatt felértékelődtek a kiegészítő biztosítások, mivel ezekkel az egyébként jellemzően kedvező ár-érték arányú termékekkel a biztosítók akkor is rentábilissá tehetik kötelező-üzletágukat, ha a kgfb-t önmagában nem érné meg értékesíteni. Ma már szinte mindegyik társaság kínálatában találunk egy vagy több ilyen biztosítást: például assistance szolgáltatást, utasbiztosítást, vad- és kátyúkárra kínált fedezetet. Ezekkel az autó sok olyan kockázatokat védhetnek ki, melyet eddig a biztosítók jellemzően csak a casco mellé kínáltak.

Igazán nagyot persze azon nyernek a biztosítók, ha nem egy kiegészítő terméket, hanem cascót, lakás- vagy életbiztosítást tudnak eladni a kötelezővel együtt. A casco már évek óta együtt fut a kgfb-vel, a kampányidőszakot a biztosítók igyekeznek felhasználni arra, hogy ügyfeleket szerezzenek, s ilyenkor gyakran új termékekkel, akciós ajánlatokkal rukkolnak elő. A Netrisk adatai szerint tavaly novemberben a korábbi 90 ezerről 68 ezer forintra csökkent a kampány alatt megkötött új cascók átlagdíja, míg idén további mintegy harminc százalékkal 50 ezer forintra csökkent a kötelezővel együtt kötött casco biztosítások ára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.