Fideszes révben az A38 Hajó

Nemrég Patonai Péter, az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB) előző Fidesz-kormány alatti vezére, az új Orbán-éra államközeli megbízásainak egyik kedvezményezettje megvette az A38Hajó tulajdonosát – derül ki a cégbírósági adatokból.

A Petőfi híd budai lábánál ringatózó, ukrán uszályból átalakított szórakoztató-központ 2003-ban nyitotta meg kapuit. A közvetlen tulajdonos – az A38 Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.-n keresztül – a Zászlóshajó Kft. E vállalkozás mögött kezdettől fogva két fő cég állt. Az egyik a kapcsolódó művészkörökhöz köthető, Bognár Attila nevével fémjelzett K. Petrys Kulturális Kft., a másik a könyveléssel és adótanácsadással foglalkozó Hepa – ma már Tramite – Kft. Hogy ez utóbbi, kissé profilidegennek tűnő társaság miképp került a képbe, nem sikerült megtudnunk. A Hepa első tulajdonosa 2004-ig Kiss Gézáné és fia volt. Noha azóta másoké a cég, Kiss Gézáné máig megmaradt ügyvezetőnek (és ő a Zászlóshajó felügyelőbizottsági tagja is). A gyakorló adótanácsadóként jegyzett Kiss Gézáné tudakozódásunkat elhárította.

Kisséktől 2004-ben a panamai bejegyzésű Shakewell S.A. vette meg a Hepát – vagyis így közvetve részben az A38-at is. A Shakewellről semmi nem tudható. Okkal feltételezhetően azért, mert háttérirányítójának valamiért nem volt kívánatos az A38 tulajdonosaként a nyilvánosság előtt megjelennie. Noha a közép-amerikai ország üzleti híre meglehetősen rossz, önmagában a panamai székhely nem utal bűncselekményre. Ez is csak egy azon államok közül, amelyek területükön lehetővé teszik úgynevezett off shore cégek alapítását. Az ilyen helyeken az adó jellemzően kicsi, egyszer smind titokban maradhat a háttérember is. Idén nyáron aztán a Shakewelltől Patonaihoz került az A38 tulajdonosa, és a Hepa nevet Tramitére cserélték.

Az okokról az érintettek közül lapunknak más sem kívánt nyilatkozni, Patonait pedig több hét alatt sem sikerült elérnünk. Bizonyos feltételezések szerint a nem különösebben eredményes, valóban kulturális elkötelezettségűnek, szinte nonprofitnak tekinthető vállalkozások alapvetően biztosabb pénzügyi hátteret kerestek. Fejükbe vették ugyanis, hogy egy vízi kiállítótermet építtetnek az A38 mellé. Ennek mintegy félmilliárd forintra rúgó költsége kitermelhető volt ugyan, de a biztonság kedvéért szükség volt egy jó nevű háttéremberre.

Patonai ilyen. Az első Orbán-kormány kezdeti időszakában, 1998 és 2000 között ő töltötte be az MFB elnök-vezérigazgatói posztját. Két elnöki tanácsadója volt: a kiterjedt kapcsolatrendszeréről ismert, azóta már elhunyt Fekete János közgazdászprofesszor, aki később Medgyessy Péter szocialistaminiszterelnök környezetében tűnt fel, és akit Patonai bankárkörökből ismerhetett, illetve Simicska Lajos, az – akkor még APEH-nek nevezett – adóhivatal éléről nem sokkal azelőtt távozó, Orbán Viktor miniszterelnök legbelsőbb köréhez tartozó, máig befolyásos egykori Fideszpénztárnok. Patonai a ciklus közepén egészségügyi okok, ismerői szerint alapvetően kimerültség miatt távozott az MFB éléről. A szocialisták kormányzása időszakában nincs nyoma annak, hogy Patonai aktív üzleti tevékenységet folytatott volna, a Fidesz tavalyi győzelme óta viszont az A38mellett megvette az I.M.G. Inter Media Group nevű reklámcéget is.

Az A38-befektetésen nem tükröződik sem az üzleti, sem a politikai haszonszerzés szándéka. Az A38 világra nyitott, igényes kulturális irányvonala – mint azt nemrég tartott sajtótájékoztatójukon is megerősítették – jottányit sem változott. (A tulajdonosváltásról tudomásunk szerint sem ott, sem más nyilvános fórumon nem esett szó.) Immár látogatható az A38-hoz erősített, kiállító- és rendezvényteremnek álmodott új dereglye is. Mindez a „baráti segítség”-változatot látszik erősíteni. Ezt azonban néhány körülmény árnyalja. A hajó tulajdonosi arcaként számon tartott Bognár Attilát korábban az SZDSZ-hez kötődő, a pártok közötti „pénztárnokos-hátteres-titkos” ügyeket intéző, jelenleg hűtlen kezeléssel gyanúsított Mesterházy Ernővel hozták kapcsolatba. Más forrásaink ugyanakkor nem tartják elképzelhetetlennek, hogy az A38 Hajó már a kezdetekkor közel került a Fidesz Simicska Lajos nevével fémjelzett, úgynevezett gazdasági hátországához. Erre utalhat például a háttérben meghúzódó adótanácsadó-tulajdonos.Mások ezt a teóriát cáfolták lapunknak.

Az mindenesetre tény: ma Magyarországon befolyásának elrejtésére strómanokat, offshore céget bárki szabadon alkalmazhat. Ennek – tapasztaljuk – egyre nagyobb is a keletje. A Patonaival rendre kapcsolatba kerülő Simicskától és körétől szintén nem idegen ez a technika. Miután lapunk augusztusban megírta, hogy Simicska és üzlettársa, Nyerges Zsolt svájci cége címén számos további, hozzájuk köthető titokzatos társaság működik, Simicskáék a bizonyíthatóan nevükön lévő céget néhány nap múlva megszüntették. Mióta a Fidesz harcot hirdetett az offshore-lovagok ellen, a kormánypárt gazdasági hátországának stratégiája változni látszik: a szocialisták évei alatt felfuttatott, eddig ismeretlen offshore tulajdonú vállalkozások rendre kerülnek át hozzájuk közel álló, leinformálható magyar magánszemélyekhez.

A kulturális és szórakoztató központtal új vizekre evezett Patonai Péter
A kulturális és szórakoztatóközponttal új vizekre evezett Patonai Péter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.