Márpedig ez azt jelenti, hogy a csoport most annyiért szabadulna áruházaitól, azaz a tavaly összesen kétszázmilliárd forintos forgalmat elérő Cora hiper- és Match szupermarkettől, valamint a Profi diszkonthálózattól, amennyit még 1999-ben a Match elődjének számító Csemegéért adott a Julius Meinlnek. Bár a vételár kialakításában számos más szempont is szerepet játszott, így például, hogy 2007 óta stagnál a kiskereskedelmi forgalom, s várhatóan a közeljövőben sem nő a fogyasztás, ám a csoport döntése arra is utal, hogy a multik már más szemmel néznek a magyar piacra, mint tíz évvel ezelőtt.

„Akkor még azzal számoltunk, hogy Magyarország a XXI. században afféle Kelet-Közép-Európa Svájca lehet, széles középosztályi fogyasztói társadalommal, és ennek megfelelően alakítottuk ki az üzleti stratégiánkat” – emlékezett vissza nemrégiben lapunknak a belga tulajdonú hálózat egyik vezetője. Vagyis a valamivel magasabb árakért cserébe például számos kényelmi szolgáltatást, szélesebb primőr-áruválasztékot kínáltak a vásárlóknak. A Bokros-csomag lecsengésétől nagyjából 2006 végéig dübörgő, évi nyolc-, majd négyszázalékos forgalombővülést hozó piacon is egyre inkább érezhető volt, hogy az itteni fogyasztók számára – piackutatók szerint a térségben leginkább érezhetően – a legfontosabb az alacsony ár lett, míg a szolgáltatás minősége sokadik szempont.

Ez az attitűd, amely hosszú távon befolyásolja a 2010-ben összesen nyolcezermilliárd forint forgalmú magyar kiskereskedelem alakulását, a minimalista megjelenésű, azonban rendkívül alacsony árakkal dolgozó diszkontok, így a nálunk 2004-ben indult Lidl és a négy évvel később piacra lépő Aldi malmára hajthatja a vizet. Talán nem is túlzás, hogy az utóbbi években a hazai kiskereskedelem szereplőinek a lépéseit a diszkontokhoz való viszony határozta meg, ahogy az elkövetkező évek legnagyobb kérdése is ezen hálózatok terjeszkedése lesz. Nyomulásuk – évente nagyjából húsz egységgel bővül a hálózatuk – felgyorsította a hazai kiskereskedelem koncentrációját.

A kilencvenes években rohamtempóban átalakuló hazai kiskereskedelemben az ezredforduló után indult el a konszolidáció. Azokat a hálózatokat, melyek nem fejlesztettek, előbb-utóbb bekebelezték a versenytársak; míg a kilencvenes években még két tucat nagy cég határozta meg a piacot, addig a Cora–Match-csoport esetleges eladása után számuk ennek felére csökken. Korábban a nagy hipermarketek (Tesco, Interspar, Auchan, Cora) elsősorban a kisebb, független üzletek rovására tudtak terjeszkedni alacsonyabb áraikkal: a kilencvenes évek elején még az élelmiszer-kereskedelem hatvan százalékát bonyolító független kereskedelmi kisvállalkozások részesedése az ezredfordulón már felére apadt, és előrejelzések szerint néhány év múlva mindössze a piac tizede marad náluk. A hiperekkel szemben csak a beszerzési társaságokba tömörült kicsik (CBA, Coop és a CBA-ból kivált Reál) tudták felvenni a versenyt, jobbára azzal, hogy a hiperekhez hasonló kemény beszerzési politikát valósítottak meg, ugyanakkor a lakóhely közvetlen közelében volt az üzletük.

A diszkontok felfejlődése azonban a piac összes szereplőjének feladta a leckét, mivel azok lényegében a hipermarketek dömpingárain kínálják termékeiket, ám a lakóhelyek közvetlen közelében, a hazai láncok orra előtt. A diszkontok nyomulása láttán a piaci szereplők érezhetően keresik a választ: a nálunk piacvezető Tesco is lakóhelyhez közeli kisboltokban kezdett gondolkodni, ahogy nemrégiben a CBA is elindította Cent néven a saját diszkonthálózatát. Ugyanakkor a hazai láncoknál is megfigyelhető törekvés, hogy az eddiginél szorosabb működési formát alakítsanak ki, amivel leszoríthatják a működési költségeiket. Mások a kivonulást választották, így nem véletlen, hogy az Aldi közeledtének a hírére döntött 2008-ban a Tengelmann, hogy a Kaiser’s után a magyar piac addigi legnagyobb diszkonthálózatát, a Plust is eladja a Sparnak, de a piaci információk szerint nem véletlen, hogy már akkor is felmerült a Cora–Match cégcsoport lehetséges eladása is.